Macska a forró hűtőtetőn

2016.01.08. 16:53

Egy vörös macskának sikerült kicseleznie egy londoni Sainsbury's biztonsági őreit, és úgy döntött, hogy az egyik hűtőn tetején kicsit felmelegszik miközben szúrós szemmel nézi a vásárlókat. A képen szereplő macskáról kiderült, hogy Ollynak hívják és hatéves, valamint az is, hogy a személyzet egyszer már kitessékelte, de valahogy sikerült visszasompolyognia. 

Olly egyébként már korábban is járt itt, az egyik vásárló már novemberben is lefotózta az egyik polcon gubbasztva, de több hasonló kép is készült róla.  

A Sainsbury's egyik szóvivője elmondta, a macska a szomszéd házban lakik, és mindennap meglátogatja őket. Hozzátette, a személyzet nagyon kedveli, de higiéniai okokból nem lenne szabad a boltban tartózkodnia.