A műgyűjtő és régiségkereskedő Forrest Fenn 2010-ben döntött úgy, hogy kicsit felrázza a kincskeresésre éhes embertársai lelkivilágát. Most viszont pénzt és fáradságot nem kímélve segít kutatni egyik követőjét, aki nagy bajba került, írja a Gawker.

2010-ben, az akkor 80 éves Fenn valahol a Sziklás Hegységben, Santa Fe városától északra ásott el egy ládát, benne nagyjából 3 millió dollár (közel 820 millió forint) értékű aranyröggel, drágakővel és relikviákkal. Ugyanabban az évben kiadott egy könyvet is, benne versformában megírt nyomokkal a pontos helyről. Azóta több fórumon is csepegtet újabb információkat, és bár tízezrek égnek folyamatosan a keresés lázában, még senki nem akadt a kincsesláda nyomára. 

Az 54 éves Randy Bilyeu két éve költözött Colorado államba, hogy minden idejét a kincsvadászatnak szentelje. Legutóbb 2016. január 5-én indult neki a Santa Fe-től nyugatra fekvő folyó átkutatásának, egy GPS és kutyája, Leo társaságában. Volt felesége, Linda Bilyeu január 14-én jelentette be eltűnését a rendőrségen.

Másnap a kutyát és a hajóját meg is találták, ám a férfinak nyoma veszett. Szó szerint. 

„Sajnos nincs semmi, ami alapján elindulhatnánk" - nyilatkozta Elizabeth Armijo, az Új-Mexikói Állami Rendőrség szóvivője. „Ha bárki találna egy ruhadarabot, vagy ujjlenyomatot, vagy bármit, ami az illetőre utal, akkor azon el tudnánk indulni. De egyelőre semmink nincs."

Fenn helikopterekkel és repülőgépekkel szállt be a keresésbe. „Minden alkalommal, amikor kimegyünk, de nem találjuk Randyt, az nagyon csüggesztő, ám nem fogjuk feladni. Még vannak olyan területek, ahol keresni akarom" - jelentette ki a kincsvadász-őrület elindítója. 

Ám arra még most sem hajlandó, hogy közelebbi információt adjon a ládáról. „Már túl sokan beszálltak a keresésbe. Nem lenne fair velük szemben, ha most egyszerűen csak lezárnánk a dolgot."

A hivatalos mentőalakulatok egyelőre feladták Bilyeu keresését.