horoszkóp
tk3s swns ward orgasm 15

Törődjön bele: van rá esély, hogy sosem lesz orgazmusa

2016.02.04. 11:08

A húsz éves birminghami egyetemi hallgató, Megan Ward körülbelül egy éve határozta el, hogy a nyilvánosság előtt is bevállalja, és papírra veti évek óta tartó küzdelmét az anorgazmiával.

Anorgazmia

Általában nőknél jelentkező, szexuális jellegű probléma, amely abban nyilvánul meg, hogy szexuális izgalmat követően az orgazmus vagy nagyon sokára következik be, vagy teljesen elmarad. Statisztikai adatok alapján 4 és 24 százalék közötti az orgazmusképtelen nők aránya.

Természetesen a szexuális jellegű problémáikról a nők nagy része nem szívesen beszél, nyilvánosan pláne nem. (Vagy simán csak hazudnak.) Ward ezt a csöndet igyekszik megtörni nyílt levelével, amely, elmondása alapján, kiváltképp azoknak szól, akik szintén ebben a betegségben szenvednek, miközben meggyőződésük, hogy ők az egyetlenek. A Tab című diákújság hasábjain leírja, hogy márpedig ezek a nők egyáltalán nincsenek egyedül, sőt.  

Három éve él szexuális életet, de amióta az eszét tudja, nem élt át orgazmust. Már a világ összes szexuális tanácsát megfogadta, kipróbált mindent, amit lehetett, egy tonna szexuális segédeszközt tart otthon, hátha történik valami, de nem.

Úgy szeretem a szexjátékaimat, mint más ember a háziállatát. Tíz különböző fajta vibrátorom és számos egyéb szexjátékom van, és noha a varázspálca például változtatott az életemen, azért be kell látnom, hogy még nem találták föl azt a szerkezetet, ami rajtam tényleg segítene. 

- mondta erről.

Végső elkeseredettségében arra jutott, jobb, ha beletörődik, hogy márpedig az orgazmus pont nem az a műfaj, amit erőltetni lehet.

Cikkének megjelenése előtt attól tartott, hogy az emberek furcsának vagy szánalmasnak találják majd, ehelyett azonban a pozitív reakciók voltak túlsúlyban.

Rengetegen gratuláltak nekem, még olyanok is, akikkel talán egyszer, ha beszéltem életemben. A legjobb barátaim megosztották a Facebook-on azzal a szöveggel, hogy mérhetetlenül büszkék rám.

- tette hozzá, majd elmondta, hogy a szülei is azok, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a hálószobatitkait teregette ki.

Elismerte, hogy kapott egy-két nem várt üzenetet is, amelyek a témából adódóan nem voltak éppen meglepő tartalmúak. Volt olyan lány, aki a Facebookon üzent neki:

Ha annyira érdekel téged a politika, akkor kevesebbet kéne a hüvelyedről írni, és többet azokról a dolgokról, amik igazán számítanak!

Ez azért sem túl igazságos Warddal szemben, mert a lány nem egyszer írt már az LMBTQ emberek jogairól, a feminizmusról, a mentális egészségről, stb. Szerencsére az ilyen üzenetekkel nem foglalkozik, bár bevallotta, hogy rosszul esnek neki.

Azt sem értem, hogy egyes férfiak miért érezték szükségét annak, hogy nyomozzanak utánam, aztán tanácsokat osztogassanak. A legdurvább egy olyan gyöngyszem volt, amiben azt írták, hogy az a bajom, hogy még nem találkoztam a megfelelő férfival, de mivel nem vagyok olyan ronda, rendben leszek. Ezzel azt bizonyította, hogy egyáltalán nem sikerült felfognia a cikk valós mondanivalóját.

Leginkább azonban az érintette rosszul, hogy sokan azt gondolták róla, hogy csak figyelmet akar magának.

Tény, hogy Megan Ward megírta a sztoriját, de nem azért, hogy feltűnősködjön, hanem azért, mert még mindig megijeszti, mennyi nő hazudik és játssza meg az orgazmust. Szerinte a fiataloknak meg kell kapniuk az esélyt arra, hogy a megfelelő fórumon kommunikálhassák az ilyen jellegű problémáikat, és ugyanott segíthessenek is egymásnak. 

Nem akarom, hogy bárki is szégyellje magát vagy zavarban legyen ettől az egésztől. Nem akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én éreztem eddig.

- tette hozzá végül.