Jelenleg folyik a 2016-17-es ősz-téli kollekciókat bemutató párizsi divathét, ami a négy nagy divathét közül New York, London és Milánó után a negyedik. Egyáltalán nem újság, hogy ezeken a bemutatókon feltűnik egy csomó ezért vagy azért hordhatatlan öltözék, de most Gigi Hadid és Kendall Jenner is bevállalt egy olyan felsőt, amiből kilátszik a melle.

És természetesen nem csak ők ketten vonultak részlegesen pucéran, ön pedig nyilván ég a vágytól, hogy lásson még egy-két villantós modellt, ezért összeszedtük a héten véget ért milánói divathét, és a most zajló párizsi divathét legmerészebb bemutatóit. Hát kivételesen ezért 18+-os most a heti trend.

Versace

Kezdjük három milánói bemutatóval, azok közül is a Versacéval, mert arról esetleg már hallott. Itt volt ugyanis, hogy Gigi Hadid kibuggyant túlságosan nagyvonalúan dekoltált felsőjéből, és ha végigkattintja a képeket, látni fogja azt is, hogy nem ő volt az egyetlen modell, aki így járt ezen az eseményen. De talán a Versace imázsába bele is fér egy-egy ilyen úgynevezett baleset.

Blumarine

A Blumarine bemutatóján viszont már biztosan szándékosak voltak a villantások, ez a márka ugyanis a következő ősz-téli kollekcióhoz tervezett pár átlátszó, fekete csipkéből készült ruhát, viszont nem tervezett alájuk melltartót. A koncepció sokszor pontosan arra épül, hogy az öltözék sziluettjében megjelenik az azt viselő nő sziluettje is. Meztelen nők ruhában – így is fogalmazhatnánk.

Alberto Zambelli

A három kiválasztott milánói bemutató közül a legmerészebb viszont minden bizonnyal Alberto Zambellié volt. Ugyan ő is adott valami átlátszót a modelljeire, de ezek a ruhák mutatnak meg a legtöbbet a viselőikből. Azon nem is lepődünk meg, hogy ezekhez a teljesen átlátszó fátylakhoz nem jár melltartó, csak testszínű bimbótapasz, de az kicsit meghökkentő, hogy bugyi viszont van, ráadásul ilyen nagyibugyis színben és fazonban.

Lea Pekre

És akkor most nézzünk át Párizsba, ahol már lassan a végéhez közeledik a divathét-szezon. Itt először is Lea Pekre kollekciójára szeretnénk felhívni a figyelmet, illetve nekünk nem is nagyon kell sok mindent tennünk, hogy ön odanézzen, mert a fotók magukért beszélnek. A fenti ruha mintha kifejezetten a pucér mellre szeretné felhívni a figyelmet, körbe is van díszítve a villantás céljára vágott lyuk. El kell azonban ismernünk, hogy ez messze a legextrémebb öltözék a tervezőnőtől, akinek a mellvillantáson kívül azért más is eszébe jutott az elmúlt fél évben.

Anne Sofie Madsen

Amíg a többség az átlátszó-áttetsző anyagokkal bűvészkedik, addig a szintén Párizsban bemutató Anne Sofie Madsen külön utakon jár: ő a hálós felsőkre esküszik. A fent látható darab a beleakadt, kagylóra emlékeztető ékszerekkel egészen olyan, mintha a modell egy halászhálót rántott volna magára, egy másik fazonnál pedig hasonló hálószerűség tartja össze a középen merészen kettényíló kabátot. Szőrmeelleneseknek nem ez a kollekció lesz a kedvence.

Balmain

Csütörtökön volt a Balmain bemutatója, és itt is jelen voltak az ügyeletes sztármodellek, az élen Kendall Jennerrel és megint Gigi Hadiddal. Ők idő közben gyorsan hajszínt cseréltek, úgyhogy most kivételesen Jenner a szőke és Hadid a barna. Plusz mintha egy kis pofozkodás is lett volna a buliból hazafelé menet.

Melyik márka bemutatója tetszett a legjobban?

Ami viszont mindenképpen közös a két lányban: a Kardashian-klán legtöbbet modellkedő tagja is villant, ha éppen arra van szükség a divat érdekében. A Balmain egyébként borzasztóan elegáns és a fentiekhez képest egész decens kollekciójából kicsit ki is lóg ez az átlátszó felső, Gigi Hadid a képösszeállításban szintén megtekinthető fekete-fehér szettben például nyakig be van gombolkozva, a vastag öv alatt csak a csípőjéből látszik ki valamicske.

Mindenesetre Kris Jenner később a Twitteren is hangot adott neki, milyen büszke lányára, hogy ilyen szép volt a Balmain-bemutató átlátszó ruhájában. Önnek is ennyire tetszik? Esetleg valamelyik másik márka lett a kedvence? Szavazzon mindenképpen!