A kanadai Fort McMurrayben tomboló tűz elől több mint százezer embernek kellett - otthonaikat hátrahagyva - elmenekülnie. Az evakuált családok dolgát igyekeztek megkönnyíteni legalább annyiban a helyi légitársaságok, hogy a szabályoktól eltérően, fedélzetükre engedték az emberekkel utazó kutyákat és macskákat is.

Egyikük, egy nem túl kreatív nevű macska még nagyobb problémával szembesült, írja a Buzzfeed.

Meow Meow (Miau Miau) családjának az állatot ideiglenesen a Canadian North légitársaság munkatársainál kellett hagyniuk, ugyanis a fiatal kismamánál bármelyik percben megindulhatott a szülés, így a kitelepítés során a cicára már nem tudtak figyelni.

Meow Meow így irodai szolgálatra került, amit munkatapasztalat nélkül is remekül ellátott.

Megtartotta székfoglalóját:

Majd felmérte a munkaeszközöket:

Ezután azonnal kávét főzött a munkatársaknak:

Nem csoda, hogy a gyors beilleszkedés után meg is kapta belépőjét, amit igen büszkén viselt. 

Meow Meow azóta visszaköltözött családjához, akik Calgary-ban telepedtek le, ám ezeket a napokat már senki nem törölheti az önéletrajzából.