A 36 éves Steve Archibald és felesége, Carrie, a Pitch Black paranormális nyomozócsoport két alapítója, egy maroknyi elszánt szellemvadász társaságában akart eltölteni egy éjszakát Pontefractban, Nagy-Britannia egyik leghírhedtebb kísértetjárta házában. Azért csak akartak, mert kamerájuk rögzítette, hogy egy babakocsi látszólag külső erőbehatás nélkül repül le a lépcsőn, és ez néhányukat azonnali távozásra késztette.

Úgy gondolják, hogy a tettes a híres szellem, Pontefract Fekete Szerzetese lehetett.

A szóbeszéd szerint egy 16. századi szerzetesből azután lett Fekete Szerzetes, hogy megerőszakolt és meggyilkolt egy fiatal lányt, ami miatt a ház közvetlen szomszédságában akasztották fel. 

Már 50 éve is riogatott

A szerzetes szellemkénti tevékenységéről az 1960-as években születtek az első beszámolók. Ebben az időszakban a Pritchard család kezdett fura dolgokat tapasztalni a házban. A 14 éves Diane például határozottan bizonygatta, hogy a kísértet a hajánál fogva rángatta le azon a lépcsőn, amiről most a babakocsi is rejtélyes körülmények között repült le.

A babakocsis eset

Steve Archibald szerint az ominózus estén a kamera mögött lévő tükör is lepotyogott a falról, de mivel erről érthető módon nem készült felvétel, beszámolójában inkább a babakocsis esetre szorítkozott: 

Először nem is tudtuk, hogy mi történt, mert amikor meghallottuk a zajt, teljesen sötét volt. Megkerültem a sarkot és megláttam a babakocsit a lépcsőn, el sem akartam hinni. Ezután mindannyian visszanéztük a felvételt. Mindenki megdöbbent rajta. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem magától borult le. Már 8 órája ott volt.

A csapat három tagja ezen a ponton döntött a távozás mellett, és egy közeli felé hotel felé vették az irányt. A többiek valamivel bátrabbak voltak, de a biztonság kedvéért az éjszaka további részében igyekeztek messziről elkerülni a lépcsőt.

A Fekete szerzetes a fő gyanúsított

Steve Archibald az eset kapcsán felidézte, hogy már korábban is észlelt szellemnek tulajdonítható tevékenységet a házban. Azt mondta, a saját szemével látta, hogy valaki vagy valami kavicsokat dob át a zárt ajtókon keresztül.

Remélem, hogy a Fekete Szerzetes az, mert ez bizonyítékkal szolgálhatna a halál utáni életre.

Vonzódik a lépcsőhöz 

Az elmúlt hónapokban más paranormális nyomozók is tapasztaltak a Fekete Szerzetes jelenlétére utaló körülményeket. A múlt héten Claire Cowell szintén a lépcsőnél fotózott le egy fekete pacát, amiről úgy gondolta, hogy a csuhás rózsafüzért lóbáló keze lehet. Pete Boulton és Rub Hughes, a Ghostnspectors Paranormal Group két oszlopos tagja pedig júniusban vélt felfedezni egy fekete köpenyes alakot a tükörben. Naná, hogy a lépcsőnél!

Folytatódik a nyomozás

Minderre tekintettel Steve Archibald a közeli jövőben szeretne visszatérni a házba, hogy további bizonyítékokat szerezzen.

Nagyon furcsa ez a ház, függőséget okoz. Néhány estén semmi nem történik, mégis úgy érzed, hogy vissza kell menned. Mindenki, akivel beszéltem, ugyanígy gondolta. Olyan, mintha saját személyisége lenne, ami magával ragadja az embert.

Filmet is forgattak róla

Az állítólagos kísértetjárás híre már Hollywoodba is elért. A When The Lights Went Out című 2012-es filmet a ház rémes története ihlette. Ha ön mégis ellenhálatlan vágyat érez, hogy eltöltsön benne egy éjszakát, bárikor lefoglalhatja magának, de vegye figyelembe, hogy az Ouija táblák használata, valamint az ördögűzés szigorúan tilos a falai között.

Via The Daily Mail