horoszkóp

Mi az ott az égen, csak nem egy sárkány?

2016.10.21. 20:45

Különös felvétel tartja lázban az internetet. A videó állítólag Kínában készült, és az látható rajta, hogy egy sárkányszerű lény repül a hegyek felett. A látvány nagyjából olyan, mintha valaki jelentős távolságól készített volna amatőr felvételt a Trónok harca Drogonjáról.

A körülményekről csak annyit lehet tudni, hogy a feltételezett tűzokádót egy helybéli férfi örökítette meg a laoszi határ közelében. Saját bevallása szerint a teremtményt először madárnak nézte, de aztán ránagyított, és rájött, hogy nagyon nem az. 

Dinoszaurusznak is tartják

A rejtélyes képsorok hatására persze egyből beindultak a találgatások. Vannak, akik szentül hiszik, hogy a repkedő izé igazi sárkány lehet, míg mások a Pterodactyl néven ismert repülő dinoszaurusszal azonosítják. Valljuk be, mindkét verzió elég furának tűnik.

A sárkány igazi. A Földön semmi nem lehetetlen: cunamik, fekete lyukak (bár azok inkább az űrben vannak), stb. Bizonyos dolgokat meg tud magyarázni a tudomány, másokat viszont nem. Rajtunk áll, hogy hiszünk-e benne, vagy sem

– szakértett egy kommentelő.

Van egy harmadik tábor is, szerintük a felvétel nem más, mint egyszerű digitális trükk, hiszen a sárkány túlzottan tisztán látszik rajta az elmosódott háttérhez képest.

Ha azt hiszi, hogy ez volt az első alkalom az emberiség történelmében, amikor szárnyas lények keveredtek sárkányság gyanújába, akkor nagyot téved. A YouTube-on több hasonló videó is kering. Itt egy pompás összefoglaló a témában:

Most már csak annyi van hátra, hogy kifejtse álláspontját a kérdésben.

Sárkánynak tartja ön a videón látható lényt?

  • 3380
    Digitális trükknek
  • 1242
    Sárkánynak
  • 206
    Dinoszaurusznak

Via The Mirror