Leginkább semmit, legfeljebb jó szülőként maximálisan támogatja gyermekét, míg több ezer kilométer távolságból aggódik érte, nehogy történjen valami.

Pontosan ezt tette Rosie Ayliffe, akinek a legrosszabbal kellett szembesülnie: a 20 éves lányát halálra szurkálták egy ausztrál hostelben. Az eset után két hónappal most megosztotta, hogy mit érez a történtekkel kapcsolatban.

A 20 éves Mia Ayliffe nagyjából egy éve indult útnak, akkor találkozott utoljára személyesen anyukájával. Nevetve, könnyek közt búcsúztak el egymástól a vonatpályaudvaron. 

Természetesen nagyon aggódtam érte. Inkább ne ment volna arra a hathetes vonat útra Európába, utána meg a világ másik felére! De mit tehettem volna?

- mondta az anyuka, aki csak annyit akart, hogy lánya beteljesíthesse régi álmát. Egy augusztusi napon rendőrök érkeztek a házához és közölték, hogy Mia Ayliffe súlyosan megsebesült. Csak akkor tudta meg, hogy lánya meghalt, amikor a konzulátust felhívta.

Kik azok a backpackerek?

Olyan fiatalok, akik egy hátizsáknyi személyes holmival utazzák be a világot. Idénymunkákból élnek, így jutnak el egyik városból, országból a másikba.

A 20 éves lány úgy döntött a barátjával, hogy Ausztráliában marad, és az egyéves munkavállalói vízumhoz 88 napot kell volna dolgoznia. Volt is egy, pont az ilyen backapcerekre szabott idénymunka, egy cukornád farmon. A lány a Facebookon dokumentálta is azt a pár napot, amit elvégzett, közben anyjával is beszélt chaten arról, hogy a szállás, a hostel olyan, mint valami börtön.

Ezután történt a tragédia: egyik szobatársa, a 29 éves Smail Ayad, volt ketrecharcos több késszúrással megsebesítette a lányt, ezután megtámadta a hostel egyik alkalmazottját is, kirohant az utcára, megölt egy kiskutyát, majd visszatért a hotelbe és a lányon segíteni próbáló férfit is olyan súlyosan megsebesítette, hogy kórházba szállítás után se tudták megmenteni életét. 

Megállapították, hogy Ayad a támadás során kábítószer hatása alatt volt, ám  már korábban is halálosan megfenyegette a hostel egyes lakóit, igaz, akkor nem jutott el a tettlegességig. 

A meggyilkolt lány anyja, Rosie Ayliffe szeretné minél több ember figyelmét felhívni arra, hogy a lányához hasonló világutazó fiatalokra mennyi veszély leselkedik. A munkáktól kezdve, - ami szerinte egyenlő a modern kor rabszolgaságával - a koedukált, többágyas szállásokig, ahol bárkivel összekerülhet az ember, arról nem is beszélve, hogy az ilyen hostelekben a tulajdonosok még az utazók útlevelét is elvehetik, ha úgy van, amitől teljesen kiszolgáltatottá válnak.

Így életeket menthetünk. Nem Mia volt az első, aki ilyen helyzetben meghalt, úgy hogy el lehet képzelni, hogy mennyi lányt molesztálnak az ilyen munkák során, és hányan szereznek életre szóló lelki sebeket.

via Daily Mail