horoszkóp
MG 8995

A citromméretű sapka egy inkubátoros baba fején épphogy passzentos

2016.11.23. 08:40

Ha valaki segíteni akar másokon, az igazán dicséretes dolog. Ha nem csak akar, hanem meg is teszi, sőt, önkéntes munkába ágyazza, az viszont már egy magasabb fokú elkötelezettséget jelent. 

Damásdi Anna pedagógus első gyereke 9 évvel ezelőtt született, a vártnál sokkal előbb. Mivel nem érte el a korának megfelelő fejlettségi szintet, inkubátorba került. Mára köztudott tény, hogy egy koraszülött baba első hónapjaiban (vagy akár éveiben) nagy küzdelmet folytat azért, hogy testileg feltornássza magát az egészséges gyerekek szintjére. 

Ami azonban sokkal kevésbé köztudott, hogy ez nem csak a gyereknek kín, hanem anyukájának is, aki hetekig hozzá sem érhet a babájához, viszont amikor végre mégis, azt is csak egy szkafanderhez hasonló szerelésben teheti, távolról, idegenként. Aztán jön az orvos, aki mindenféle elborult szakszóval ködösít, amiket a szülők nem is nagyon értenek, de ha mégis, akkor meg az nem világos, hogy mit kezdjenek a hallott információkkal.

Azt akartuk, hogy a többi koraszülő anya már ne álljon ott értetlenül, és tudjon mihez nyúlni.

Sok a megválaszolatlan kérdés, az önvádaskodás, a kétségbeesés, a hatalmas kérdőjel a szülők feje fölött, hogy mégis mit kell tenniük ilyen esetben. Damásdi Annának nem sokat kellett kutatnia annak idején más, hasonló cipőben járó nő után, az interneten simán egymásra akadtak.

Ők, öten-hatan együtt hozták létre a Koraszülöttekért Országos Egyesületet, amelynek célja, hogy minden felmerülő problémára megoldást keressen és találjon, és ami a legfontosabb, támogassa a szülőket abban, hogy ők maguk is személyesen segíthessenek a gyerekükön, akit heteken, hónapokon át csupán egy átlátszó dobozon keresztül láthatnak. 

Az egyesület mára számos tevékenységet végez, kórházak koraszülött osztályaival áll kapcsolatban, akiknek rendszeresen küldik a küldenivalót. Hogy mik ezek? Saját készítésű játékok, ruhák, és egyéb bejövő adományok. 

Van, aki sapkát horgol. Nekik azt szoktam tanácsolni, hogy méret tekintetében egy közepesebb méretű citromban gondolkodjanak. Egyébként mindig igyekszem újítani, külföldi alapítványok ötleteiből merítek, és az önkéntesekkel együtt meg is valósítom őket.

Az állandó és egyik legfontosabb szegmens mégis a ruhagyűjtés marad, ami már több mint 6 éve működik, és egyre csak fejlődik. Már nem csak arról szól a történet (bár arról is), hogy akik támogatni akarják őket, ruhákat, anyagokat küldenek, hanem az önkéntesek munkájáról is.

Itt jön képbe Hegyi Ferenc és felesége, Emília. Emília régi motoros az egyesületnél, amolyan dizájnerként funkcionál, azaz

ruhákat varr az inkubátorba került babáknak.

Férjével amúgy egy vállalkozást üzemeltetnek, így saját maguk urai, és belefér az idejükbe, hogy segítsenek. De szükségük is van rá. 

Egyszerűen kell. Kikapcsol, ellazít, és még hasznos is. 

Ezt már a férj, Hegyi Ferenc teszi hozzá, aki 5 évig csak asszisztált felesége munkájához, egy évvel ezelőtt azonban ő is rákapott az ízére. Ehhez az kellett, hogy Emília az ínhüvelygyulladásig dolgozza magát, ő pedig nekiálljon helyette szabni. Aztán varrni. 

Megmutatta, mit csináljak, hogyan varrjam össze a darabokat úgy, hogy az ujjam közben a helyén marad. Nem volt könnyű, de megérte. Egészen terápiás jellegű. 

A minta nem egy magyar találmány, külföldön már régóta alkalmazzák, ezért volt egy alap, amire építeni lehetett. Ferenc azt mondja, visszajelzések alapján azóta sokat változtattak a ruhákon, volt, amelyiknek a nyaka volt túl szűk vagy nem volt elég hely az életmentő csöveknek. Egyetlen apró ruha elkészítése mindössze 5-10 percet vesz igénybe, és akkor állnak neki, ha többre is időt tudnak szakítani egyszerre. 

Mindenünk megvan hozzá, csináljuk, amíg csak bírjuk. Bár, ami azt illeti, az anyagból sajnos soha sem elég.