Az 51 éves Jang Li-vej 2003 októberében részesült abban a megtiszteltetésben, hogy első kínaiként juthatott el a világűrbe, de útja során valami olyasmit tapasztalt, amire a hosszas tréning sem tudta megfelelően felkészíteni. Miközben 14-szer megkerülte a Földet, többször is úgy hallotta, mintha kopogtatnának űrhajójának oldalán. A rejtélyes zaj okára a mai napig nem sikerült értelmes magyarázattal szolgálni.

Jang Li-vej, aki ma már a kínai légierő dandártábornoka, a helyi médiának adott friss interjújában beszélt a különös jelenségről.

Nem kívülről jött és nem is az űrhajó belsejéből. Úgy hangzott, mintha valaki az űrhajó testén kopogtatna - akárcsak amikor fakalapáccsal ütnek egy fémvödröt

– idézte fel az egykori asztronauta.

A férfi a Sencsou–5-ös űrhajó ablakához ment, hátha lát valamit, de csak a megszokott látvány fogadta, ami tovább fokozta növekvő aggodalmát. Amikor aztán visszatért a Földre, feletteseivel is megosztotta tapasztalatait. A zajt az űrhivatalnál hangszerek segítségével igyekeztek reprodukálni, ám ettől sem lettek okosabbak. A kopogtatást azóta több kínai űrhajós is hallotta.

„Mielőtt útnak indultak az űrbe, elmondtam nekik, hogy a zaj teljesen normális jelenség, ezért nem kell aggódniuk miatta”

A hang kapcsán már számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Ezek között persze a földönkívüliek ténykedése is felmerült, bizonyítékkal azonban senki nem tudott szolgálni. Ön mit gondol?

Mi lehetett a kopogtatás forrása?

Via Mirror