IMG 9618

Megtaláltuk a kisfiút, aki megírta Magyarország első szuperhősös forgatókönyvét

vik
2016.12.20. 17:31

Illetve ő talált meg minket. Nem, ez se teljesen igaz. Na, jó, kezdjük az elején!

A nyári, balatoni kiküldetésem alatt sokat kolbászoltam a tó környékén, főleg Szántódon, ahol a vasútállomás mellett egy igazán ritka kincsbe botlottam: ez egy gyerekkéz által írt, szuperhősökről szóló forgatókönyv volt, amit egyszerűen nem bírtam volna eltitkolni a világ elől, így nem is tettem. 

Azt azonban nem tudtam, kihez tartozik, és úgy sejtettem, ez így is marad a jövőben.

Aztán hónapokkal később kaptam egy levelet a szóban forgó kisfiú anyukájától.

Minél hamarabb találkozni akartam velük, ami meg is történt, így most ön is megismerheti a 10 éves Tóth Bence (művésznevén Beni) történetét, és először is azt, hogy egyáltalán miért készült el maga A MŰ.

Beni a Diana utcai SOTE Gyakorló Általános Iskolába jár, most negyedikes matek-dráma szakon. Anyukája szerint iszonyúan kocka, vonalas és rettentő szabálykövető. 

Nyáron a suli szervezésében ment el élete első egyhetes táborába Szántódra, ahol az utolsó napra ki mit tud-ot terveztek. Nem akart a többiekhez hasonlóan Nyan cat-re táncikálni, inkább valami hozzá közel álló dolgot választott, bár ez nem ment olyan gördülékenyen, ahogy tervezte.

A többiek inkább fociztak, én viszont nem akartam leégni, úgyhogy végül az utolsó pillanatban megírtam nélkülük a forgatókönyvet. Azért néz ki így, mert nagyon siettem. A többiek előadták a jeleneteket, amíg én felolvastam, ezzel másodikok lettünk. A papírral utána nem foglalkoztam, így jól el is hagytam. 

Mikor tudtad meg, hogy előkerült? 

Október vége felé az egyik tanító néni kérdezte, hogy tudok-e arról, hogy fent van az írásom az interneten. Nagyon örültem, amikor este megnéztük, és láttam, hogy tényleg! Tök jó híresnek lenni!

Beni iszonyú elfoglalt életet él: elsős kora óta versenyszerűen sakkozik, mellette kosarazik, és iskolai színdarabokban lép fel - volt már Gepetto, Damjanich János, legutóbb meg maga a Mikulás. Legózni nem szeret, mert macerásnak tartja összerakni a dolgokat, ezért inkább stratégiai játékokkal játszik. 

Arról, hogy mik a tervei a jövőre nézve, nehezen beszél. Nem csoda, rettentő nehéz dolog ennyi mindenben tehetségesnek lenni, pláne, ha választani kell közöttük.

Még nem tudom, mivel akarok foglalkozni felnőttként. Nagyon szeretem a matekot, de talán az írást kicsit jobban. Majd kiderül.

Mellesleg Beni új projekttel készül, amiről - ne aggódjon - időben be fogunk számolni.