horoszkóp
3

Az orosz Barbik rivalizálásából az év cicaharca kerekedett ki

2017.02.15. 21:52

A népes orosz Barbi-populáció két oszlopos tagja, a 30 éves Tatiana Tuzova és 28 éves Karina Barbie (!) egyaránt popsztárként és modellként tevékenykedik, de nincsenek túl jó viszonyban egymással. Főleg, mióta az előbbi hölgy megvádolta az utóbbit, hogy gátlástalanul lenyúlta a munkáját.

A helyzet mostanra odáig fajult, hogy per lett belőle, így a bíróságnak kell meghatároznia, hogy melyikük a hitelesebb Barbi. A vádiratot Tatiana Tuzova nyújtotta be, azzal a címszóval, hogy Karina Barbie a saját neve alatt terjesztette az ő szellemi termékeit. Bizonyára ön sem tudja elképzelni, hogy mik lehetnek ezek, ezért az alábbiakban egy kitűnő példával szolgálunk.

Ellopta a dalaimat és a fotóimat. Mivel nem tettem lépéseket, azt hitte, hogy megteheti, és még meggondolatlanabb lett

– merült el kálváriájának részleteiben Tatiana Tuzova.

Szerinte riválisának pofátlansága egészen addig terjedt, hogy magazinoknak és tévécsatornáknak küldte el alkotásait, úgy állítva be, mintha azok a sajátjai lennének.

Mindössze annyit csinált, hogy az én nevem helyett a sajátját használta, majd hozzácsapott néhány kamu képet.

Az igazságosság jegyében most következzen Karina Barbie álláspontja is. Neki nincs tudomása semmilyen jogsértésről, ezért határozottan tagadta a vádban foglaltakat, ennek jegyében pedig az ügy első bírósági meghallgatásától is távol maradt.

Tatiana Tuzova és Karina Barbie
Tatiana Tuzova és Karina Barbie
Fotó: instagram

Az alperes Barbinak egyébként volt már pár emlékezetes akciója. Tavaly októberben például felajánlotta magát egy éjszakára egy tetszőleges pénzes pasinak, hogy a befolyó összegből sclerosis multiplex-ben szenvedő rajongójának segítsen. Máskor meg az orosz parlament előtt félmeztelenkedett, ilyen sajátos módon kifejezve nemtetszését egy közösségi oldal váratlan dizájnváltása miatt.

Via The Sun