A 18 éves Aleexandra Kefren történetéről még tavaly novemberben írtunk. Ő az a bukaresti lány, aki a Tisztességtelen ajánlat című filmből vette az ötletet, hogy egy internetes aukción adja el szüzességét, mert nem látott más módot arra, hogy szüleit megmentse a kilakoltatástól és összeszedje a pénzt oxfordi tanulmányaira. Azóta meg is lett a befutó: egy hongkongi üzletember 2,3 millió eurót, vagyis 664 millió forintot csenget ki neki, hogy vele tölthesse az éjszakát. 

A modell és a pénzes férfi a Cinderella escortügynökségen keresztül találat egymásra, amely egy külön közleményben örvendezett a sikeres üzletnek. Aleexandra Kefren számára már le is foglalták a hotelszobát, ahol végérvényesen búcsút inthet szüzességének.

A lány előre megmondta, hogy a nyertes licitáló külsejét teljesen másodlagosnak tartja a szex szempontjából, hiszen itt nem érzelmekről, hanem bizniszről van szó, és ehhez tartja is magát. A nagy esemény előtt csupán telefonon beszélt a hongkongi üzletemberrel, akit ennek alapján barátságosnak talált.

Örülök a döntésemnek, hogy a szüzességem eladásához a Cinderella Escorts-ot választottam. Soha nem is álmodtam arról, hogy ennyire magas ajánlatok fognak érkezni, és elérhetjük a 2,3 millió eurót. Egy álom vált valóra.

Szerinte a procedúra viszonylag hosszú ideig tartott, és a világ minden tájáról akadtak jelentkezők. Mint mondta, döntése miatt sokat kritizálták a médiában, de hiába minősítették tabunak lépését, mégiscsak a saját testéről van szól, amivel azt csinál, amit akar.

Bár korábbi nyilatkozata alapján a projekt célja részben az volt, hogy szüleinek segítsen, ők sem fogadták valami jól a dolgot. Miután fény derült szándékaira, kitagadásával kezdtek fenyegetőzni. A lány ennek ellenére nem ingott meg, és ahelyett, hogy jövőbeli pasijának adná oda magát, aki szerinte úgyis elhagyná, kitartott a licites megoldás mellett.

Azt hiszem, sok más lány is ugyanígy áll hozzá. Visszatekintve hányan mondanának le az első alkalomról, ha 2,3 milliót kaphatnának helyette? Mindenkinek fel kell tennie magának ezt a kérdést.

Arra az esetre, ha valami balul sülne el, a modellt az ügynökség munkatársai is elkísérik a hotelbe, és megvan rá a lehetőség, hogy bármikor megszakíthassa a „találkozót”. Aleexandra Kefren azonban úgy gondolja, hogy erre nem lesz szükség, mert rendkívüli magabiztossággal áll hozzá az egészhez.

Ahogy arra már felhívtuk a figyelmet, az eset nem példa nélküli. Az ügynökségnek jelenleg 300 olyan lányról van tudomása, aki hasonló konstrukcióban értékesítené szüzességét.

Via The Sun