A 25 éves Bojana Krsmanovic fehérneműs fotóit elnézve nagyjából a félénkség az utolsó dolog, amit a figyelemre méltó domborulatokkal megáldott szerb hölgyről feltételeznénk, pedig saját bevallása szerint a modell egykor igen is gátlásos volt.
Fotó: instagram
"Régen félénk voltam, de már túl vagyok rajta. Ez a munkám része. Megszoktam, hogy egy csomóan lebzselnek körülöttem, miközben bikiniben vagyok."
Fotó: instagram
"A barátnőim előtt gond nélkül átöltözöm. Az emberek úgyis egyfolytában meztelenül látnak."
Fotó: instagram
A belgrádi modell nehezen értelmezhető szemérmessége bizonyára arra vezethető vissza, hogy gyermekkorában kifejezetten fiús típusnak számított.
Fotó: instagram
Ahelyett, hogy mondjuk babázott volna, inkább a fiúkkal focizott, majd 12 évesen menthetetlenül beleszeretett a motorozásba.
Fotó: instagram
A kimondhatatlan vezetéknevű Krsmanovic élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor divattervezőként dolgozó nővére tiniként elcsábította egy castingra.
Fotó: instagram
14 évesen, a pláza kirakatait bámulva már arról álmodozott, hogy egyszer majd a Guess arca lesz.
Fotó: instagram
Eltökéltségét jól mutatja, hogy 21 éves korára összehozta a dolgot. Ekkor kérték fel, hogy kedvenc márkájának reklámjában szerepeljen, ezért mindent félredobott, és Los Angelesbe repült.
Fotó: instagram
Akkoriban úgy érezte magát, mintha egy filmbe csöppent volna.
Fotó: instagram
"Előtte azt gondoltam, hogy talán soha nem leszek sikeres, de amikor eljutottam az Egyesült Államokba, motiváltabb lettem, mint valaha. Minél sikeresebb vagyok, annál inkább úgy hiszem, hogy bármi lehetséges."
Fotó: instagram
Márpedig ő elég sikeres.
Fotó: instagram
Olyannyira, hogy elérte a szakma csúcsát: a Sports Illustrated fürdőruhás kiadásában szerepelt. Netán lemaradt a bikinis képeiről? Ne aggódjon, ránk ezúttal is számíthat!
Fotó: instagram
Tessék!
Fotó: instagram
Amiatt, hogy a szerb bombázót rendszerint elenyésző mennyiségű textilben fotózzák, meg kellett tanulnia vigyáznia magára. A motorozásért éppúgy rajong, ahogy tiniként, járgánya azonban a garázsban vesztegel, nehogy véletlenül összetörje magát.
Fotó: instagram
Bár kevesen feltételezik róla, hogy van sütnivalója, az igazság az, hogy nem egy üresfejű liba. Tavaly közgazdaságtanból diplomázott egy belgrádi egyetemen.
Fotó: instagram
Krsmanovic jelenleg Belgrád és New York között ingázva él, ami nincs túlzottan pozitív hatással szerelemi életére.
Fotó: instagram
"Gyorsan esek szerelembe, viszont sokat utazom, és ez problémát jelent. A kapcsolataim mindig szakítással végződnek. Ha megismerek valakit, fájdalmas, hogy állandóan távol kell lennem tőle, vagy ott a féltékenység is, ami mindennapos vitákhoz vezet."
Fotó: instagram
A szexiségét a Maxim magazin áprilisi címlapjára is kiterjesztő modell egyébként továbbra sincs elszállva magától. Meg úgy általában a celebektől sem.
"A híres emberek is csak emberek. Egy sikeres üzletember ugyanolyan, mint egy híres színész, mindketten a nulláról indultak."
Fotó: instagram
A legjobbat a végére hagytuk. Azt, hogy Palvin Barbarával neki is van közös fotója. Ha a hölgy munkássága bővebben érdekli, az instájánál jobb kiindulópontot keresve sem találhat,