Ön is észrevette, hogy mikor hotelben száll meg, akkor nemcsak jobban kívánja a szexet, de maga az aktus is élvezetesebb, mint otthon? Ha tapasztalta már ezt, akkor nem kell megijedni, semmi gond nincs Önnel, sőt! Hiszen már tudományos tény: a szállodában jobb a szex, mint a jól megszokott ágyunkban.

Most pedig joggal teheti fel a kérdést, hogy miért?

Ian Kerner szexuálpszichológus és Amy Muise pszichológus is vizsgálták a jelenséget és arra jutottak, hogy egy új helyen lenni, önmagában is megemeli a dopamin szintet, azaz a "boldogsághormont".  Ez a vegyület az érzelmi életért és reakciókért felelős, a felszabaduló dopamin elégedettségérzetet, illetve boldogságot vált ki.

Ám nemcsak emiatt olyan jó a szex egy szállodában.

Hozzájárul az is, hogy a hotelbe való bejelentkezés azonnal olyan érzettel tölti el az embert mintha vakációzna, így sok olyan mindennapos szorongása oldódik, amik otthon nem hagyják nyugodni - idézi a tudósokat a Fox News.

Ezek mellett pedig a hotelszobák tisztasága, a friss ágyneműk, a csend, mind teremtenek egyfajta luxusérzetet, amitől az emberek szexuális hangulatba kerülnek. Úgyhogy itt az idő használatba venni a "ne zavarjanak" feliratot és feleleveníteni hogy mit illik és mit nem egy szállodában!

Ön szerint hol jobb a szex?