Észak-Karolinában történt az eset. Egy végzős lány, Summer bement az iskolába, mint minden rendes diák, csakhogy egy kihívó ruhát merészelt aznap felvenni, amit a vezetés nem is hagyott szó nélkül. Íme, a vérlázító a öltözet, ami miatt majdnem letartóztatták a lányt.

 A nyakánál túlságosan is ki volt vágva, valamint a válla egy része is szabadon volt hagyva. Ez a Hickory Ridge High Schoolban nem megengedett. Ezért magára terítette egyik barátja dzsekijét, de ez nem volt elég. Arra kérték, hogy öltözzön át. Summer ennek a kérésnek nem tett eleget. Az igazgató megpróbálta elérni a lány anyját, de nem járt sikerrel. De itt nem ért véget a történet. Ebéd után az előadóteremben csapott le Summerre az igazgató, aki akkor már az iskola rendőrével érkezett. Mindenkit kiküldtek a teremből, kivéve a lányt. A sulirendőr a pisztolyára helyezte kezét, míg az igazgató a következőt mondta.

Most kapsz egy ultimátumot. Próbáltuk elérni anyukádat. Vagy velem jössz és lecseréled a felsődet, vagy letartóztatlak.

Mivel Summer nem volt hajlandó átöltöztetni, ezért az igazgató utasításba adta a lány letartóztatását. Ekkor hívta vissza az anyuka az iskola vezetőjét és csillapította le a kedélyeket. Így csak 10 napra tiltották ki az iskolából Summert, akinek pont az adott időszakban lenne a ballagása, amire így nem mehet el. Ezzel kapcsolatban pedig a következőt mondta.

Éveken át keményen megdolgoztam azért, hogy a ballagásomkor ott állhassak a színpadon. Persze drog dílerek állhatnak ott, szexuális bűnözők úgyszintén, de egy 4.4-es átlagú lány, akinek egyszer kilátszott a válla, az nem.

(People)