horoszkóp
unnamed (2)

Nem népmese! Madárkirály lett Negró, a beszélő holló

2017.06.06. 12:59

Pünkösdkor nem kisebb dolog történt a Hortobágyi Madárparkban, mint hogy "madárkirályt" választottak. A jelöltek között a madárkórházban emlékezetes körülmények között meggyógyult, főként ragadozómadarak vonultak fel a koronáért. 

Mint például a fenti képen szereplő Luca, a protézissel elő féllábú rétisas vagy egy egerész ölyv és vélhetően pusztai ölyv hibridje, ami elég ritkán alakul ki természetes körülmények között. A hibrid ölyvet árütés érte, ezért egyik szárnyából hiányoznak az evezőtollak, így nem alkalmas önálló vad életre.

Nagy kedvenc volt még Aporka a darázsölyv is, aki szabadon repülhetne, de sajnos mégsem tudják elengedni, mert túl szelíd, és emberhez szokott.

Végül a legtöbb szavazatot kapta és a madárkirály címet nyerte

Negró a beszélő holló! 

Leginkább annyit tud ismételgetni, hogy Szevasz Negró. Tekintve, hogy képes bemutatkozni - ami az embereknél sem mindenkinek sikerül - elmondhatjuk, hogy nem kis teljesítmény egy hollótól. 

Hallgassák!

Negrót gyógyulása után próbálták szabadon engedni, de nem találta a helyét és mindig visszatért, ráadásul szerelmes is lett a röpdében. Ezek után nem csoda, hogy elsöprő győzelmet aratott. 

A Madárpark célja pedig a királyválasztással az, hogy a látogatók érzelmileg is közelebb kerüljenek a sérült madarakhoz.

Vélhetően ezután az emberek az egészséges, vad társaikra is jobban odafigyelnek majd, így kevesebb sérülés lesz a jövőben és kevesebb sérült kerül a Madárpark kórházába. 

- közölték a szervezők. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nem népmese! Madárkirály lett Negró, a beszélő holló

A cikkből az is kiderül, mi a kedvenc mondata a beszélő hollónak.

434 · Jun 06, 2017 12:59pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments