Siklósi Botond és Vanda neve akár önnek is ismerősen csenghet, ők ugyanis az a pár, akik másfél éve vezetik a Swingerpár című blogot. Ez a munkájuk pedig nemrég egy tévés stáb érdeklődését is felkeltette, ősszel láthatóak lesznek a Spektrum Tabukról tabuk nélkül sorozatában. De mégis hogyan lesz valaki swinger, és miért fontos az, hogy ha az ember ezt az életformát választotta, akkor milliókkal megossza a magánéletét? Erről beszélgettünk most velük.

Botond és Vanda egyelőre inkognitóban élnek, ezek csupán álnevek és se a blogon, se a többezres rajongói bázissal rendelkező Facebook-oldalukon nem posztolnak magukról képet. Így az ember akarva-akaratlanul is valamiféle prekoncepcióval érkezik a velük való találkozóra: vajon az átlagostól eltérő szexuális élet a külsőségekben is megmutatkozik?

Az ő esetükben nagyon nem, teljesen hétköznapi középkorú párral találkoztunk, akik talán csak annyiban különböznek másoktól, hogy rajtuk tényleg látszik, mennyire jól megvannak együtt. Egyébként tíz éve alkotnak egy párt, elváltak, előző kapcsolataikból felnőtt gyerekeik vannak. De nem a swingelés hozta őket össze, a kapcsolatuk és teljesen szimplán, egy internetes társkeresőn indult és az első dolog, ami kiderül róluk, hogy az ember nem egyik napról a másikra lesz swinger.

„Nekem a swinger a kapásjelzőt jelentette”

Botond elmondása szerint az egész azzal kezdődött, hogy neki még fiatalon volt két szexuális kalandja két nővel, amik nagyon jó emlékként maradtak meg számára. „Meséltem erről Vandának, hogy jó lenne ezt újra megélni, de már vele. Nem sokáig beszéltem neki erről, csak több mint 6 éven keresztül” – kezdi a férfi. Vanda, akinek korábban semmilyen különleges szexuális élménye nem volt, bár érdeklődött a dolog iránt, mindig beleütközött abba a falba, hogy ő heteroként, akit nem vonz a saját neme, mit kezdjen egy másik nővel. Botond pedig azt utasította el teljesen, hogy harmadikként egy másik pasiban gondolkozzanak.

Persze ezt sem úgy kell elképzelni, hogy napi szinten folyt ez a diskurzus, egyszerűen csak időről-időre feljött, majd 2014 elején Botond rátalált egy szexpartner-kereső oldalra. Kíváncsiságból kezdték el nézegetni, és itt találkoztak először a swinger fogalmával is.

Teljesen szkeptikusan álltunk a dologhoz, a swinger szót nem is ismertük, mivel én horgásztam anno a Balatonon, nekem a swinger egy kapásjelző formát jelentett

 mondja Botond. Ám az oldalon való böngészés elindította őket azon az úton, hogy jobban felfedezzék a szexualitásukat. Regisztráltak, és elkezdtek egymásról intim fotókat készíteni, ami hatalmas izgalmat adott, ahogy az is, hogy együtt elkezdtek erotikus történeteket olvasni. Majd pedig cseteleni kezdtek másokkal. Ezekből ugyan végül nem lett találkozó, de az első hármasszexre így, virtuálisan került sor. Érdekes módon épp egy férfival.

„Ez egy felnőtt játék. Csak az a kérdés, hogy szeretem-e annyira a páromat, hogy képes vagyok hagyni, sőt vágyni arra, hogy együtt megélhessük vágyainkat. Ő a szerelmem, nem a tulajdonom, tehát a birtoklási vágyat kellett levetkőznöm őszintén”  magyarázza Botond azt, hogyan sikerült végül elfogadnia, hogy egy férfi is bekerüljön a képbe.

Az első valódi swinger-élményükre végül 2014 áprilisában került sor. Nem klubban, hanem egy, az interneten megismert pár otthonában. „Mi egy olyan párral találkozunk először, akik már évek óta benne voltak ebben a világban, és nem vaddisznó módon ugrottak nekünk, hanem a szépen, lassan a mi tempónkban csináltuk a dolgokat. De persze így is voltak furcsa és vicces szituk.

Például a szex előtt Vandával elmentünk a fürdőszobába lezuhanyozni és aztán ott álltunk, hogy mit kell csinálni? Törölközőben menjünk ki, vagy meztelenül? Nyilvánvaló hogy egy ilyen helyzetben kismillió kérdés van az emberben és szerencsések vagyunk, hogy egy nagyon kellemes párt találtunk

 mesélik az első alkalmat, amit azóta sok más követett, volt, hogy privátban, volt, hogy klubban.

Akkor a swingerklubban orgiák mennek?

Egy darabig nem is gondoltak arra, hogy valaha felkeresnek egy klubot, de végül Vanda kezdeményezte, hogy tegyenek egy próbát. Annak ellenére pedig, hogy az első alkalom végül nem sikerült túl jól, ez nem riasztotta el őket a kísérletezéstől. De, hogy milyen is egy ilyen hely? Vanda úgy fogalmaz, hogy egy teljesen átlagos (privát) szórakozóhelyként kell elképzelni, ahol lehet enni, inni, táncolni, és wellness-részleg is van. Két dolog különbözteti meg a hasonló helyektől, az egyik, hogy itt valóban van esély arra, hogy azonnal történjen is valami, a másik pedig, hogy kőbe vésett szabályként betartják, hogy

a NEM AZ NEM.

„Nem kell megindokolni sem a nemet. Ha például ott van egy szóló nő, akkor nem fordul elő vele az, ami egy átlagos szórakozóhelyen, hogy belemarkolnak a fenekébe vagy beszólnak neki, h jöjjön dugni. Mindenki azt csinál, amit tényleg szeretne. És persze akik ott vannak, azoknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy a nem, az nem feltétlenül az ő személyének szól. Sok oka lehet annak, ha nem jön össze egy együttlét”  mondja Vanda, akinek szavait Botond egészíti ki.

„A klubok világa nem arról szól, hogy bemennek tízen vagy százan és ott mindenki mindenkivel, akarom, nem akarom, csinálja. Nem, csak és kizárólag a saját akaratból működik minden. Ha ezt valaki nem tudja tudomásul venni és elkezd erőszakoskodni, többet nem jöhet a klubba. A teljes lerészegedés sem opció, mert nem erről szól. Ezeket a szabályokat nagyon komolyan kell venni, és tiszteletben kell tartani."

Egyébként a legtöbb klubtulajdonos kapcsolatban is van egymással, így ha valaki erőszakos, vagy részeg az egyik helyen, akkor szólnak egymásnak és azt az embert többé nem engedik be a klubokba. Ilyen szempontból szűrt a közönség. Aki egyszer hülye volt, azt többet nem engedik be.

Ám ezen felül is van néhány szabály: „itt mindenki mindenkit tegez. Csak keresztneveket használunk. Senkitől nem várható el, hogy a családjáról és a magánéletéről részletesen beszéljen”  olvasható az egyik blogposztban, hogyan vezette be Botondot és Vandát a klubok világába az egyik tulajdonos.

Ezen kívül pedig főleg a bárpultnál és a jacuzziban megy az ismerkedés, de a szobákban is lehet csatlakozni, a lényeg, hogy minden résztvevő szimpatikus legyen egymásnak, csak akkor jöhet a közös szex. Ennek pedig számos formája lehet. Vannak, akik legtöbbször csak kettesben szexelnek, de persze mindenféle párcserés és összegabalyodós verzió is elképzelhető.

Botondék elmondása szerint egyébként a swingerklubba járás nem a felső tízezer kiváltsága. A klubban mindenféle társadalmi réteg, és mindenféle háttérrel rendelkező ember megfordul, bár azt talán ki lehet jelenti, hogy inkább érettebb, középkorú párokból áll a közösség. Fiatalok kevesebben vannak, de a számuk folyamatosan növekszik.

Így is gyakran inkább kettesben szexelnek

„A klubba járást sem úgy kell ám elképzelni, hogy minden héten ott vagyunk. Ez egy program, amin van, hogy gyakrabban van, hogy ritkábban veszünk részt. Van, hogy hónapokig nem megyünk, de volt olyan is hogy egy hónapban többször. A swinger életforma nem úgy működik, ahogy sokan képzelik, hogy azt sportszerűen kell űzni. A körülményektől függ, a libidótól, a hangulattól. Volt, hogy elmentünk a klubba és nem éreztük jól magunkat, nem voltunk ráhangolódva, és ilyen előfordul akkor is, ha privátban találkozunk párokkal. Egyébként pedig előfordul, hogy csak kettesben szexelünk.

Ezt Vanda úgy fogalmazza meg, hogy a swingelés nem hiánypótlás, ez csak egy fűszer.

De az egyértelmű, hogy lehet swinger életformáról beszélni, aminek tényleg van hatása a mindennapokra. „Az egész lényege az őszinteség. A swingeléstől nyitottabbá váltunk, és olyan őszinték tudunk újra lenni, mint a gyerekek”  magyarázza Botond.

Más, kézzelfoghatóbb módokon is beszivárog a hétköznapi életbe. Botond és Vanda például azt mondják, egy-egy swingeres este után hihetetlen mértékben pörög fel a szexuális életük, és rengeteget vannak együtt (ezt más párok, akiket erről kérdeztek, is megerősítették.) Egyébként azzal magyarázzák, hogy teljesen mindegy mi történt a klubban, utána sokkal közelebb érzik magukat egymáshoz.

Ezen kívül pedig az egyes alkalmakra készülődés is közös programot, és közös izgalmat jelent. „A swingerben nagyon izgató minden, amit együtt élünk át. Például együtt veszünk új fehérneműt, vagy együtt kigondoljuk, hogy Vanda milyen körömlakkot fog viselni. De másokkal megismerkedni, randizni is egy közös program. És látni egymást a klubban, az azt jelenti, hogy látjuk egymás örömét”

Ami pedig talán ezeknél is sokkal fontosabb, hogy az önbizalmukat is növeli. „Ha visszatekintek a múltba, igen sok változást fedezek fel magamban, főleg a belső tulajdonságaimat tekintve. Önbizalmat kaptam, ami hiányban szenvedett. Magabiztosabb lettem az élet minden területén és bátrabban merek megszólítani embereket. Egyre inkább azt érzékelem, hogy ha az életben érvényesülni akarok, akkor az csak is rajtam múlik. Merek-e lépni arra az útra, ami a boldogságomat tudja elősegíteni, vagy sem?”  írja egyik posztjában Vanda.

Sokkal több swinger van Magyarországon mint gondolnánk

Talán nem is meglepő, hogy ennyi új tapasztalat következtében Botond másfél évvel ezelőtt úgy érezte, írásban is meg akarja osztani a világgal ezeket. „A blog – amiben tényleg minden leírt történet, szó és gondolat százszázalékosan igaz és a mienk hiánypótlásnak indult, mert mi anno a swingerré válás folyamatát sehol nem találtuk meg a neten. Nem találtunk egyértelmű válaszokat arra, hogyan történnek a találkozók, miként kerül le a ruha, stb. Ezért jött az ötlet, hogy segítsünk másoknak, akik erre az útra keverednek”  mondja.

Aztán kiderült, hogy a téma nagyon sok embert érdekel. Mára már többezres rajongótáboruk van a Facebookon, és rengeteg olvasójukkal leveleznek, amiből az is kiderül, hogy jóval több swinger van Magyarországon, mint azt elsőre gondolnánk.

Nehéz meghatározni, de a mi tapasztalataink és tudásunk szerint Magyarországon több százezren benne vannak a swinger közösségben, ha legalább csak annyira is, hogy már egyszer kipróbálták

 mondja Botond, aki azt is hozzáteszi, hogy az olvasóközönségük is nagyon színes. Vannak, akiket azért érdekel, mert maguk is swingerek, vagy játszanak a gondolattal, de sokaknak már csak a blog olvasása is ad egy új dimenziót a szexuális életükbe. És vannak olyanok is, akiket pedig kifejezetten a dolog párkapcsolati oldala érdekel.

Éppen a nagy érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy mikor a tévés szereplés után kijönnek az inkognitóból, szeretnének könyvet írni és előadásokat tartani. „Szeretnénk olyan előadásokat tartani, amik középpontjában a párkapcsolatok állnak, és hogy azokon belül miként lehet fejlődni.

Nem kell mindig a szexualitásról beszélni, a lényeg, hogy merjünk bármilyen témáról beszélni, hiszen semmi nem ciki a világban, csak mi tesszük azzá.

Nincs másik valóság, nincs másik Index.
Támogasd a fennmaradásunkat!

https://index.hu/tamogatas