horoszkóp
shutterstock 116768446

Végre! Kiderült, milyen ételtől lesz szexibb a férfiak izzadságszaga

2017.08.27. 17:43

Vannak az életben nagy, megválaszolhatatlan kérdések, mint például, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, de olyan problémák is léteznek, amelyekre van válasz, csak nem könnyű megtalálni. Ilyen többek között az is, hogy mitől lesz egy izzadt férfi illata vonzóbb a nők számára. Ez a kérdés annyira kardinális, hogy már több kutatás is készült a témában.

2015-ben egy brit pszichológus, S. Craig Roberts vizsgálta meg a dolgot és arra jutott, hogy a fokhagyma teszi szexibbé a férfiak izzadságát. A professzor a tanulmányában négy gerezdet javasolt azoknak, akik ezzel a módszerrel akarnak csajozni.

Ám az ő eredményei óta már majdnem két év eltelt, a tudomány hihetetlen sebességgel fejlődik, és most egy ausztrál tudósokból álló csoport újra elővette a kérdést, és más eredményekre jutott, mint angol kollégájuk. A Macquarie Egyetem szakemberei különböző étrendű pasikat válogattak össze, akikre friss pólót adtak, és elküldték őket edzeni. Később ezeket a trikókat megszagoltatták nőkkel, akiknek el kellett dönteniük, hogy melyik a legdögösebb számukra. 

Így derült ki, hogy a sok zöldség és gyümölcs teszi vonzóbbá a férfiak kipárolgását a nők számára. 

Ezek után pedig talán az már nem is meglepő, hogy a legkevésbé vonzó illatuk azoknak volt, akik szénhidrátban gazdag étrendet követtek. Úgyhogy, ha az izzadságszag szexisségéről van szó, akkor vegák és vegánok előnyben!

Forrás: Indy100

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Végre! Kiderült, milyen ételtől lesz szexibb a férfiak izzadságszaga

Világrengető tudományos kutatások rovatunk bemutatja: így trükközzön a verejtékével!

68 · Aug 27, 2017 05:43pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments