Leia Parker, a 20 éves brit glamour modell tiniként kezdte a bulimia tüneteit mutatni. Hiába zabálta tele magát, utána mindig bűntudat gyötörte. Voltak olyan napjai, amikor ötször fordult meg a mosdóban, hogy megszabaduljon a feleslegesnek hitt kalóriáktól. Étkezési zavara 13 éves korában érte el csúcspontját: 41 kilós testsúlya miatt inkább messziről elkerülte a tükröket. Mint alább láthatja, Parker azóta eléggé összekapta magát, és azt mondja, sikerének zálogát nagymértékben felpumpált mellei jelentették.

A modellt, aki manapság már Nagy-Britannia legnagyobb mellű nőjeként haknizik, nem csak fizikailag viselte meg a bulimia. Amellett, hogy leestek róla a ruhái és tele volt pattanásokkal, egyfolytában fáradnak, gyengének és ingerlékenynek érezte magát, illetve súlyos önbizalomhiányban szenvedett.

Amikor végül belátta, hogy sürgős változásra lenne szükség, Parker azzal próbálkozott, amivel legtöbb sorstársa: orvosi segítséget kért. Panaszait antidepresszánsokkal kezelték volna, de úgy döntött, nem kér belőlük.

„Nem éreztem jó megoldásnak.”

A fordulópont 18 éves korában jött el, amikor édesanyja felajánlotta, hogy fedezi első mellműtétjének költségeit. Ez arra sarkallta, hogy felkeressen egy londoni klinikát.

(Édesanyám) Tudta, hogy milyen nehéz időkön megyek keresztül és kétségbeesetten igyekszem visszaszerezni az önbizalmam. A plasztikai sebészek azt javasolták, hogy fontoljam meg a dolgot. Nem is adtak időpontot a következő pár hétre, hogy legyen időm elgondolkozni rajta, és csak akkor menjek vissza, ha biztos vagyok benne.

Ahogy bizonyára ön is leszűrte, Parker kitartott elhatározása mellett, és bevállalta a műtétet. Az, hogy terebélyes mellei lettek, tényleg magabiztosabbá tette és azon vette észre magát, hogy szép lassan visszakúsznak rá az elvesztett kilók.

Ő azonban nem érte be ennyivel. Akkora mellekről álmodott, hogy hazájában nem is talált a kritériumainak megfelelő implantátumokat. Így aztán tavaly Prágába utazott, ahol teljesítették vágyát, a 32L méretű optikai tuningot.

Az emberek hülyének néznek, amiért ilyen nagy lett, pedig én csak önbizalomra vágytam. El akartam felejteni az életemnek azt a részét, amit a bulimia és az étkezési zavar uralt. Őszintén mondom, hogy a melleim gyógyítottak meg. Most már sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Gigamellei ugyanakkor bonyodalmat is okoznak számára. Ha hosszabb távon vezet, fájni szokott a háta, ráadásul a ruhavásárlás sem megy olyan könnyen, ahogy szeretné.

A fránya gravitáció miatt a futással sem boldogul valami jól, de már kifejlesztett egy módszert, ami átsegíti az ilyenkor fellépő nehézségeken: két sportmelltartóval és egy szűk felsővel tartja kordában elszánt szabadságharcot folytató melleit.

A modell közben talált egy nemes ügyet is, amiért kampányolhat. Azért küzd, hogy Nagy-Britanniában többé senkinek ne kelljen közepesen nagy műmellekkel beérnie.

„Egy csomó lány nagyobb implantátumokat akar. Nem kéne Prágáig utazniuk, hogy megkapják.”

Via The Sun

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ezek a gigamelleknek gyógyító hatást tulajdonítanak

Leia Parker brit glamour modell azt állítja, hogy rekordméretűre pumpált melleivel számolt le étkezési zavarával.

26 · Sep 09, 2017 10:33am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments