Egy esküvő nemcsak a házasulandó pár nagy napja, hanem azoké a nőké is, akik végre felvehetik a szekrényükben porosodó, legcsinosabb koktélruhájukat, amely egy sima irodai munkanaphoz tökéletesen alkalmatlan viselet. Az igazán divatőrültek pedig fogják magukat, és hetekkel a nagy nap előtt bevásárlókörútra indulnak, hogy megtalálják a legtökéletesebb, tündöklésre alkalmas darabot. Alighanem így tett a mostani történet hat főszereplője is, akik egy Ausztráliában, Sydney-ben tartott esküvőre voltak hivatalosak.  

Szerettük volna látni az arcukat, amikor először találkoznak egymással, mindenesetre úgy képzeljük, hogy az első sokk, gyomorgörcs és kirobbanni készülő belső feszültség után rájöttek, hogy ami velük történt, az tulajdonképpen baromi vicces. Az eszmélés után pedig elkészült a remekbe szabott fotó, ahol a menyasszony, Julia Mommone mellett ott virít hat, tökéletesen ugyanolyan ruhában pózoló asszony. 

A képet az egyik ikeröltözetű nő, Debbie Speranza töltötte fel a ruha márkájának Facebook-oldalára, amely azonnal el is terjedt a neten, és már több mint 49 ezer ember reagált rá valamilyen módon - lájkkal, megosztással vagy kommenttel. Speranza hangsúlyozza a posztban, hogy ez egy hihetetlen véletlen, ugyanis ők nem koszorúslányok, hanem csak sima vendégek. Hálistennek mindegyikük viccesen fogta fel a szituációt, bár a kommentelők között akadt olyan, aki a legrosszabb rémálmát látja egy ilyen élethelyzetben. Mások fotókkal bizonyították, hogy már ők is jártak hasonló cipőben, sőt, egy nő arról posztolt képet, amikor a nyaralásra vett ruhája véletlenül pont úgy festett, mint a szobában lévő függöny.

Az efféle véletlen egybeesés egyébként nem tekinthető egyedi esetnek, írtunk már olyan nőről, aki hotelnak, olyanról is, aki festménynek öltözött, de a teává lett lányról sem feledkeztünk meg.

Forrás: BBC

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hat nőnek egyszerre teljesült a rémálma, de végül inkább jót röhögtek rajta

Egy esküvőn történt az eset, egyenruhájukról fényképes dokumentáció is készült.

36 · Sep 23, 2017 10:46am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments