Adjam neki ingyen, mert szüksége lenne egy autóra, nekem meg nincs

Múlt hétvégén közöltünk egy összeállítást apróhirdetéses horrorsztorikból, amelyek – szerencsére – olvasóinkat is megihlették. Ezekből szemlézünk most.

Kezdjük is Péter történetével, aki csak szerette volna lecserélni az autóját, de azt valahogy senki sem akarta hagyni neki, hogy eladja a régit.

Volt egy Wartburgom, úgy döntöttem eladom és veszek egy újabb autót. Fel is raktam egy oldalra árral, képpel, jó páran írtak is. Volt aki egy Audi váltóra akarta elcserélni. De hogy mit kezdjek egy Audi váltóval...

Egy másik fickó 3 darab Simsont kínált érte. Ezt sem fogadtam el, természetesen... Volt, aki azt írta,

adjam neki oda ingyen mert szüksége lenne egy autóra, nekem meg nincs erre szükségem.

Volt aki 1 éves részletfizetéssel akarta megvenni, havi 10 ezerért. Az ára ennyi volt, de egy összegben...

Volt aki kondigépet adott volna cserébe. Végül is talán ez volt a legértelmesebb ajánlat, mert jó gépek voltak, de készpénz kellett... Volt egy ezermester is aki megkérdezte mi van ha rárakja a Dacia karburátort, jobb lesz tőle? Honnan tudjam...

Zsolt tapasztalatai pedig egybecsengenek néhány korábbi észrevétellel: minden kell, csak elvinni ne kelljen. 

A legmeredekebb egy ülőgarnitúra eladása volt, amit áron alul adtunk, mivel sürgős volt. Az volt az alap természetesen, hogy vigyem el száz kilométerekre. Aztán valaki azt mondja, hogy kell neki, de a benzint fizessem én, mert „de hát el is kell érte menni”.

Aztán végül valaki mondta, hogy megveszi annyiért, amennyiért hirdettük; jön érte egy szombati napon, reggel 8-ra. Amikor már elmúlt 9 is, és nem jelentkezett, Facebookon írtam neki, hogy mégis miújs, jön-e, kell-e a cucc, és adja meg a telefonszámát. Hamarosan visszaírt (telefonszám nélkül), hogy persze, csak ledöglött a kisteher, kis türelmet, szerez egy másikat, majd jelentkezik. Eltelt egy-két óra, ráírtam, hogy sikerült-e szerezni, azt mondja, hogy igen, most indul, fél óra az út. Megint eltelt vagy 2 óra, ráírok, hogy mégis merre jár. Nem sokra rá visszaír, hogy ez a teher is ledöglött, de azonnal jelentkezik, ha van valami. Na, mondani sem kell, soha nem jelentkezett. Gyáva volt, egyszerűen nem merte azt mondani, hogy „köszönöm, nem kell”.

Név nélkül jelentkezett egy olyan olvasónk is, akit egy magának rászorulónak hazudó ember ejtett át, örökre elvéve a kedvét attól, hogy így akarjon másnak segíteni.

Volt egy régi, de felújított varrógép, ami útban volt. Kiírtam a kapura, ingyen vihető. Jött egy topis ruhás ember érte, egy lepukkant kocsival, sztorija: a gyerekeknek varrnak ruhát. Egy év múlva a lányom házat keresett, az egyikben ő volt a szomszéd  –természetesen egy palotája volt, több kocsival. Na, ilyen volt a rászoruló! Azóta semmit nem ajandékozok így, semmit.

Eredeti cikkünk alá több érdekes komment is érkezett, de Andreáén szórakoztunk a legjobban (bocs...). Az ő mondataival zárunk:

meghirdettem valamit, mondjuk márc. 23-án, délután 5-kor. Egy pasi írt, hogy 12 után jön érte. Visszakérdeztem, hogy ápr. 12. vagy holnap 12 óra után (mert pont nem volt a 12 után). Na mit válaszolt?  „I gen. ”  Azóta se láttam.