Az már nem újdonság, hogy vannak nők, akik allergiásak az ondóra, mi is írtunk erről korábban, ám egy szexualitással foglalkozó egészségügyi folyóirat egyik új tanulmánya szerint ez a probléma férfiakat is érinthet. A tudósok először 2002-ben írtak a rejtélyes POIS-ról, amit magyarul poszt-orgazmus rosszullét szindrómának lehet nevezni. 

Azok a pasik, akik ettől szenvednek, elélvezés után allergiás tüneteket produkálnak orrfolyással, tüsszögéssel, viszketéssel, izomfájdalommal, hőemelkedéssel,  extrémebb esetben pedig átmeneti zavarodott állapotot és beszédproblémákat észlelhetnek magukon. Ráadásul vannak akiknél ezek a panaszok akár egy hétig is fennállhatnak.

Annak ellenére pedig, hogy a szindrómát már 15 éve ismerik a tudósok, egyelőre nem találtak rá magyarázatot.

A legfrissebb kutatások szerint egyfajta autoallergiás reakció lehet a férfiaknál a saját ondójukra, ez pedig már az első orgazmusnál jelentkezhet, de van akinél csak évekkel később alakul ki.

Ám a szakembereknek egyelőre inkább csak feltételezéseik vannak ez pedig a POIS kezelését is megnehezíti. A klasszikus allergiás tünetekre adott szteroidos és antihisztaminos módszerek nem váltak be gyógymódként. Az egyetlen kísérlet, ami eddig eredményre vezetett a hiposzenzitizáló kezelés volt, aminek során a férfiakba a saját spermájukat fecskendezték be egyre kevésbé hígított dózisban. Azok, akiket ezzel próbáltak gyógyítani, három éven belül javulásról számoltak be.

Szintén nem könnyíti meg a kutatók munkáját, hogy a szindróma nagyon ritka, 2002 óta mindössze 50 esetet regisztráltak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne szenvedhetnének többen is POIS-ban, hiszen vélhetően vannak olyanok, akik nem ismerik fel az összefüggést az orgazmusuk és az allergiás reakcióik között és így nem is fordulnak orvoshoz a problémával.

Forrás: Indy100Sexual Medicine Reviews

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Rejtély, mi okozza a férfiaknál az orgazmus utáni rosszullét szindrómát

A tudósok évek óta próbálják megtalálni a magyarázatot a pasikat érintő kellemetlenségre, de egyelőre nem járnak sikerrel.

12 · Dec 03, 2017 04:13pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments