Az Oscar-jelölések bejelentése és az Oscar-gála közötti időszakban mindig érdekes a korábbi jelölésekből-díjakból kiolvasható trendek alapján találgatni, hogy ki a legesélyesebb az éppen aktuális jelöltek közül. Idén legjobb színésznek jelölték Gary Oldmant, méghozzá Winston Churchill szerepéért A legsötétebb óra című filmben. Ez egy elég jó előjel, mert volt már, akinek brit miniszterelnök szerepével sikerült díjat nyerni, és úgy egyébként is elég szembeötlő, hogy az Oscar-gálákon jól szerepelnek az olyan színészek, akik a brit történelem valamelyik nagy alakját formálják meg.

Szóval gyorsan visszanéztük valamennyi fő- vagy mellékszerepért díjazott alakítás listáját, és összegyűjtöttük azokat, akik egy-egy ország állam- vagy kormányfőjét játszva nyertek Oscart. Aztán a díjazottakat országok szerint csoportosítottuk, hogy plasztikusabb legyen, hogy melyik országok történelme szolgáltatja a legtöbb drámai filmsztorit az amerikai filmipar, illetve az Amerikai Filmakadémia szavazói szerint. Nem az lesz a meglepetés, hogy Nagy-Britannia az első, hanem az, hogy mennyivel, meg az, hogy kik előtt.

Nagy-Britannia

Szóval Nagy-Britannia az az ország, amelynek állam- vagy kormányfőinek szerepéért a legtöbben nyertek már Oscart. Összesen hétszer fordult ez elő eddig, hatszor legjobb színész, egyszer legjobb mellékszereplő kategóriában, három férfi nyert eddig ilyennel és négy nő. Ha március 3-án Gary Oldmant és az általa alakított Winston Churchillt hozzák ki győztesnek, akkor az a nyolcadik ilyen győzelem lesz az Oscar történetében. Soroljuk az eddigi hetet, időrendi sorrendben:

  • 1930, Benjamin Disraeli brit miniszterelnök – ez még csak a harmadik Oscar-gála volt, és máris díjaztak valakit egy brit szerepért: George Arliss nyert a Szuezi-csatorna körül bonyolódó, Disraeli című filmért.
  • 1933, VIII. Henrik – dehát kétségtelenül gazdag a brit történelem különleges sorsú királyokban, szóval van miből választani a filmkészítőknek. Három évvel később egy angol király, VIII. Henrik szerepéért nyert Charles Laughton.
  • 1968, Aquitániai Eleonóra angol királyné és Anglia régense – ő egy kevésbé ismert történelmi személy, inkább fiát, Oroszlánszívű Richárdot szokás gyakrabban emlegetni. Katharine Hepburn mégis ezért a szerepért kapta három Oscarja közül a másodikat egy olyan darab filmváltozatáért, amit jelenleg a Belvárosi Színházban Budapesten is meg lehet nézni. Az oroszlán télen című előadásban Hernádi Judit játssza Eleonórát.
  • 1998, I. Erzsébet királynő – megint 30 év telt el egy újabb Oscar-díjas brit történelmi alakításért, ez az az év, ahol nem fő-, hanem mellékszereplőt tüntettek ki, méghozzá Judy Denchet a Szerelmes Shakespeare királynőjéért. Érdekesség, hogy I. Erzsébet szerepéért még két Oscar-jelölés járt, méghozzá Cate Blanchettnek az eddigi két Erzsébet-filmért. A kettőből az első szintén 1998-ban volt, a második 2007-ben, de Blanchett egyikért sem kapott díjat.
  • 2006, II. Erzsébet királynő – innentől kezdve már nem olyan régi filmek jönnek, szóval könnyebb fejből is emlékezni. Helen Mirren tizenkét éve nyert Oscart A királynő című film címszerepéért.
  • 2010, VI. György király – négy évvel később Colin Firth játszotta II. Erzsébet édesapját A király beszéde című filmben.
  • 2011, Margaret Thatcher miniszterelnök – ebben az évtizedben pedig arra is rájöttek a filmgyártók, hogy a közönség zabál mindent, ami brit, szóval nem csak a királyi család története egy aranybánya. Elővették Margaret Thatchert is, amiben Meryl Streep ugyan remekelt, de sajnos a Vaslady című film ezzel együtt sem túl jó.

Hát ez a hét Oscar-díjas alakítás volt eddig, amiben a kitüntetett színész brit állam- vagy kormányfőt játszott. A listához csak a királyokat-királynőket, illetve a miniszterelnököket vettük figyelembe, de ha a lordkancellárokat is számítjuk, akkor be kellett volna még iktatni nyolcadiknak Paul Scofield 1966-os győzelmét is, ő ugyanis Mórus Tamást alakította az Egy ember az örökkévalóságnak című darab filmváltozatában.

USA

Az ember azt hinné, hogy az amerikaiak imádnak saját történelmükről filmeket csinálni, de az általunk felállított kritériumok alapján úgy tűnik, hogy a brit királyi családnál kevésbé találják a saját országot vezető politikusok életét lenyűgözőnek, vagy legalábbis Oscar-díjas alakításra alkalmasnak. Egyetlen egy szerepet találtunk csak, ami passzolt a képbe.

  • 2012, Abraham Lincoln – ez volt eddig az egyetlen alakítás, amiben amerikai elnököt játszó színész győzni tudott. Ez volt ugye a Lincoln című film, és a sors iróniája, hogy az amerikai elnök megformálásáért eddig kiadott egyetlen Oscart pont egy angol színész kapta: Daniel Day-Lewis.

Emlékezetes még a Milk című film, ami szintén egy amerikai politikus életét dolgozza fel úgy, hogy a férfi vezetékneve a film címe. Harvey Milk azonban elég messze volt még az elnöki poszttól, amikor San Francisco önkormányzati közgyűlésének tagjaként meggyilkolták, ezért Sean Pennek ezt a győzelmét nem számíthatjuk ide erre a listára. Szóval a lényeg: angol/brit állam- vagy kormányfő már 7 Oscar-díjas alakítást inspirált, amerikai államfő azonban eddig még csak egyet.

További országok

Érdekes, hogy a legjobb színészek-színésznők által játszott szerepek között még kétszer találunk valóban létezett állam- vagy kormányfőt, de egyikük sem nyugati országból származott. Íme:

  • 1956, IV. Ráma (Mongkut) thaiföldi király – Ez volt az orosz születésű Yul Brynner legfontosabb szerepe az Én és a király című darabban majd filmben. Az alkotás abban a korszakban játszódik, amikor Thaiföldet még Sziámnak hívták, és abban a korszakban készült, amikor egy délkelet-ázsiai férfit simán eljátszhatott egy enyhén mandulaszemű orosz férfi, aki Vlagyivosztokban született. Yul Brynner később egyébként egyiptomi fáraót is alakított.
  • 2006, Idi Amin ugandai elnök – A címről az ember azt hinné, hogy Az utolsó skót király már megint egy brit témájú film, de nem, itt Ugandáról van szó, és annak híres diktátoráról, Idi Aminról. Forest Whitaker lett ezzel a szereppel a legjobb színész tizenkét évvel ezelőtt.

Mahatma Ghandi sosem volt India de facto államfője vagy kormányfője, ezért őt sem vehetjük be erre a listára, de azért talán mégiscsak említésre méltó, hiszen mégiscsak ő volt a modern India atyja, első (szellemi) vezetője. Ben Kingsley 1982-ben kapott díjat azért, hogy ezt a szerepet eljátszotta, és ezzel a Ghandi című film elég jól passzol a Milk és a Lincoln című filmek mellé. Kicsit aggódunk Gary Oldmanért abból a szempontból, hogy híres államférfiakról úgy szokás életrajzi filmet csinálni, hogy a film címe a híres államférfi vezetékneve. Ezek szerint jobbak lennének Oldman esélyei az Oscarra, ha az alkotás cím nem az lenne, hogy A legsötétebb óra, hanem az, hogy Churchill, csak az a baj, hogy tavaly készült ezzel a címmel egy másik film is a II. világháború brit miniszterelnökéről, szerény sikerrel.

/Borítókép: Helen Mirren A királynő című filmben/

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az Oscar-díjak szerint csak 3 ország története olyan drámai, mint Nagy-Britanniáé

Megnéztük, melyik országok államfői inspirálnak Oscar-díjas alakításokat. Nagy-Britannia messze az első, de meg fog lepődni, mennyire és kik előtt.

7 · Mar 03, 2018 11:46am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments