horoszkóp
2

Szeretem, ha megmondják, hogy mit és hogyan csináljak

2018.03.04. 09:55

Az Amazon Go kasszás nélküli boltjának megnyitójával kapcsolatban elindult egy levelezés a szerkesztőségben, hogy ez most egy tényleg nagyszerű, innovatív fejlesztés, amivel át is lépünk a már most dicsőnek tűnő jövő küszöbén, vagy pont, hogy ezzel vettünk egy nagyobb lendületet a lejtőn lefelé, aminek a végén a birkaként bezombult nép van, akit durvábban megfigyelés alatt vannak, mint az emberek Orwel 1984 című művében.

Bence már kifejtette véleményét a témával kapcsolatban. Szerinte nagyon nincs rendben, hogy egyes cégek ekkora monopolhelyzetbe kerültek, mert így majd meg fognak szűnni az alternatívák, mindenből egy lesz és akkor oda a választás adta szabadság érzete.

Én nem teljesen így látom. Ezek a cégek, akik ilyen eleve nyertes pozícióban vannak most, azért tartanak ott ahol, azért diktálhatják a tempót, mutathatják az új irányt, mert amit kínálnak az jó vagy valahogy jobb, mint amit a konkurencia kínál. És van, hogy egy gigászi cég elszáll magától, és nemhogy nem diktálja a trendeket, hanem maga sem követi azokat. Akkor bizony hiába a látszólagos egyeduralom, felhasználók százmilliói, mert csak egy kattintás és máris a másik cég termékét használják. A Google böngészőjénél éppen ilyesmi látszik végbe menni. Nem törődtek a fogyasztói igényekkel, úgyhogy az emberek most megint felfedezik maguknak a Firefoxot.

Hadd szögezzem le, hogy nekem eddig még egy rossz tapasztalatom sem származott abból, hogy ellenőrzött oldalon megadtam a kényes adataimat. Ezért is gondolom jó ötletnek az Amazon Go üzletét, ahol nem kell semmivel se foglalkozni, csak bemegyek, majd kijövök az üzletből a megvásárolni kívánt dolgokkal, amiknek az árát automatikusan levonja a rendszer az Amazon-egyenlegemről. Ha a rendszer minden ok nélkül elkezd pénzt levenni a kártyámról, akkor máris lehet perre menni, hogy visszaéltek az adataimmal. Ezért sem akar egy cég sem ezzel szórakozni. Megoldják másként, hogy nekik bőven legyen nyereségük. 

Bence felvetése az, hogy mi lenne, ha nem lenne választási lehetőség. Lenne A telefon, A mosópor, Az autó és nem lennének alternatívák. Annyira nagy baj lenne ez? Nem az van, hogy egy csomó idő megy el azzal, hogy állunk boltban, bámuljuk a polcot az amúgy tök ugyanolyan, de ezer millió fajta márka által legyártott termékekkel és nagy nehezen megszüljük a döntést, hogy jó, akkor ezt a tonhal konzervet dobom be a kosárba. Ugyanez a helyzet, ha mondjuk új mobilt, új autót akar venni az ember. Órákat, napokat töltünk el a neten különböző visszajelzések, tesztek, vélemények elolvasásával. Nem lenne egyszerűbb, ha lenne egy cég, aki megbízható, gyors, szép telefonokat csinál és csak be kellene menni megvenni azt? Én nem a gondolkodást sajnálom ezekből a folyamatokból, hanem a töprengésre, vacillálásra elvesztegetett időt.

Viszont szerintem nincs veszély abban a tekintetben, hogy a piac rövid időn belül homogenizálódik, mert a felhasználói igényeket nem lehet csak úgy egységesíteni.

Egy szuper gazdag milliárdossal nem lehetne csak úgy megitatni a mindenki számára elérhető közép árkategóriás chiantit, amikor ő a legdrágább boron nevelkedett. Ugyanígy az autók tekintetében se lehetne megmondani neki, hogy a Lamorgini Aventador tök gagyi, holnap bezúzzák az összeset, de cserébe kap egy 3D nyomtatott önvezető, környezetbarát guruló kockát. 

Én üdvözlöm az életemet megkönnyítő újításokat. Még a direkt nekem célzott hirdetéseket is szeretem. Tényleg. Inkább nézegetek valami tök drága kütyüt, amit a neten az arcomba nyomnak, mint az igényeimhez kicsit sem passzoló reklámokat. A Spotify azért jó, mert nem kell a letöltéssel, másolás-beillesztéssel szórakozni. Ezért nem használom sem az iTunes-t, se semmit, mert felesleges megvenni egy dalt, ha amúgy bármikor streamelhetem. Minek nekem még plusz adat a telefonomra, ami foglalja a tárhelyet? Ha keresni kell valamit, akkor Google? Igen, de ez csak megszokás. Próbálkoztam a bing keresővel, de borzalmas találatokat dobott ki. (Ez a keresőmotor hibája volt, hogy még ideje korán próbálták közösségi alapon rangsorolni a találatokat.) Facebook? Két szó jut róla eszembe: kényszer, meg az, hogy gyűlölöm. Skype, Viber és Whatsapp? Ezek közül a Skype egy nagy rejtély számomra, hogy miért nem jutott még az msn sorsára.

Magam részéről igyekszem a gyári szolgáltatásokat igénybe venni. Például iPhone-on nem használok Google Maps-t, mert semmi bajom a gyári térképes alkalmazással. A munkahelyemen windows fut a gépen és a google böngészőjét használom, otthon MacOS fut a gépen és Safari a böngészőm, mert tök mindegy, hogy min fogyasztom az internetet.

Azt írtam, hogy nem fenyeget a veszély, hogy mostanában megszűnik a lehetőség, hogy válogatni lehessen termékek és cégek között, de azt aláírom, hogy ha egyszer bekövetkezne, ha tényleg csak egy fajta sampon, cipő, felvágott lenne a piacon, akkor jogga ltehetnénk fel a kérdést, hogy 

biztos, hogy nincs ennél jobb?

Röviden összefoglalva: tök jó dolog, hogy tudunk válogatni cégek és termékek között, de ez néha rohadt nagy nyűg tud lenni. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Szeretem, ha megmondják, hogy mit és hogyan csináljak

A nagy cégek, mint a Google vagy az Amazon egyre több mindent megcsinálnak nekünk nélkülünk, helyettünk. Ezt élvezni is lehet, nem?

5 · Mar 04, 2018 09:55am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments