horoszkóp
shutterstock 767691589

Ezekből a jelekből ismerik fel egymást a swingerek

2018.03.24. 12:05

Nemrégiben elbeszélgettünk a Swingerpár című blog két írójával, Siklósi Botonddal és Vandával. Az interjú során rengeteg mindent tudtunk meg a swingelésről, többek között azt, hogy az emberek számára ez általában nem hiánypótlás, csak afféle fűszer, és hogy meglepő módon nemcsak külföldön, hanem bizony Magyarországon is rengetegen űzik - de legalábbis komolyan eljátszanak a swingelés gondolatával. 

A blog sok sötétben tapogatózó párnak segített már, és segít azóta is, de ahogy időről időre egyre több információ lát napvilágot a témával kapcsolatban, úgy nem meglepő, ha belefutunk olykor néhány egészen elborult újdonságba is.

Ezért nem is ért minket meglepetésként a Mirror cikke, amelyben azt a fontos, egyben hiánypótló kérdést feszegették, hogy mégis miként lehetünk biztosak abban, hogy

A SZOMSZÉDAINK SWINGEREK-E VAGY SEM. 

Értjük mi, hogy az ismeretterjesztés érdekében illett kontextusba helyezni a kérdéskört, de erre nem azért nem számítottunk. Mindegy, az üzenet nyilvánvalóan azoknak szól, akik kipróbálnák a szexualitás ezen formáját, de mondjuk nem mernek maguktól mások felé nyitni, így szükségük van olyan fogódzkodókra, amelyek csöndben, de egyértelműen rávilágítanak arra, hogy szabad-e a pálya valaki(k)nél, vagy sem.

Ezért gyűjtötték tehát össze azokat az egyértelmű, eddig csak szűk körben ismert (és lássuk be, igen fantáziadús) jeleket, amelyekből megtudhatjuk, hogy az érdeklődésünket felkeltett páros vajon szokott-e swingelni vagy sem. Lássuk is, melyek ezek, készüljön fel, van rá esély, hogy elröhögi magát. 

Ezüstös pampafű 

Lehet, hogy soha nem hallott eddig az ezüstös pampafű nevű növényről, de az ezer százalék, hogy látott már hasonlót valakinek a kertjében. És most már azt is biztosra veheti, hogy az a kert olyanok tulajdonában volt, akik nem vetik meg a swingerszexet. A Daily Telegraph ír róla, hogy ugyan ez a növény nem sok mindenre jó, arra viszont mindenképp, hogy jelezze: tulajdonosai az alternatív életmód hívei. Oké. 

shutterstock 367238231

Fekete gyűrű a jobb kézen

Copper Beckett, a Life of Swingset podcast házigazdája azt mondja, a jobb kézen hordott fekete gyűrű kétséget kizáró jele annak, ha valaki szeretne swingelésre nyitott személyekkel találkozni, és magát is annak vallja. 

A gyűrű fontos kellék akkor is, ha épp nem fekete. Így ha a lábujjon, esetleg hüvelykujjon hordjuk, vagy ha házasok vagyunk, és a jegygyűrűt a jobbkezünkről a balra tesszük át, akkor könnyen swingernek nézhetnek bennünket. 

Giccses kerti díszek

Bigger Love nevű életmódmagazin közli, hogy ha valaki telepakolja a kertjét fehér tereprendezési kövekkel, rózsaszínre festett, pisilő kisgyerekes szökőkúttal vagy lila fenekű kerti törpével, az minden kétséget kizáróan swinger. (A hangsúly a rózsaszín és a lila színeken van)

shutterstock 123465430

Az ananász alakú ajtókopogtató pedig alighanem már második generációs swingerek otthonát díszíti, annyira nagyoniszonyúan egyértelmű jelnek tekinthető. Az ananász egyébként is fontos tárgy, ugyanis, ha épp egy bevásáróközpontban találkozunk életünk swingerpárjával, ezt a tudtukra adhatjuk úgy, hogy a gyümölcsöt fejjel lefelé helyezzük a bevásárlókocsiba. 

Egyéb jelek, amelyek bizonyítják a swinger-életmódot: műanyag karperec (kifejezetten a swingereknek szóló kóddal ellátva), bokalánc, piros baseballsapka, jin-jang tetoválás, kemence és/vagy pezsgőfürdő az udvaron. 

Hát, így. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ezekből a jelekből ismerik fel egymást a swingerek

Milyen külső jelekről lehet felismerni a nyitott párokat? Íme néhány titkos jel – ami most már nem is olyan titkos: gyűrű, ananász és kerti törpe!

36 · Mar 24, 2018 12:05pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments