horoszkóp
jesse james (1)

10 dollárért vett egy fotót a munkanélküli férfi, most milliomos válhat belőle

2018.04.07. 10:49

A brit Justin Whiting története is egy azok közül, amik bizonyítják: tényleg bárkinek lehet szerencséje legalább egyszer az életében. A 45 éves férfi ugyanis nemrég 10 dollárét (nagyjából 2500 forintért) vásárolt egy fotót az interneten, amiről hamar kiderült, hogy 505 millió forintnak megfelelő összeget érhet. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy Whiting esetében nem csupán a szerencséről volt szó, hanem arról is, hogy egy elmosódott netes képről ki tudta szúrni, hogy értékes lehet.

A férfi a Telegraphnak mondta el, hogy mindig is érdekelte a 19. század Amerikája, azon belül pedig különösen az akkori törvényen kívüliekről olvasott sokat, így mikor meglátta eBay-en a fotót, azonnal felismerte, hogy vélhetően az egyik leghíresebb amerikai bűnözőt, Jesse Jamest ábrázolja. A sejtése pedig bejött. Miután kipostázták neki a fotót, azt összehasonlította az egyik könyvében szereplő képpel, így pedig bizonyossá vált számára, hogy a fényképen tényleg James szerepel és eredeti lehet a dokumentum.

jesse james (2)
Fotó: Northfoto

Persze az elméletét hitelesítenie kellett, így elküldte a képet Amerikába egy törvényszéki szakértőnek, aki megállapította, hogy Whitingnak igaza volt, a kép értékét pedig 2 millió dollár körül összegre becsülte.

Ez pedig bárkinek elég jól jönne, pláne a brit úriembernek, aki egyébként 2003 óta munkanélküli és egyáltalán nem titkolja, hogy abban a reményben keresgélt a eBay-en, hogy valami különleges dologra bukkan. Mióta pedig tudja, hogy mekkora érték van a kezében, már fel is vette a kapcsolatot egy londoni aukciósházzal, hogy pénzzé tegye a kincset.

Persze, hogy eladom. Végre vehetek magamnak egy házat és autót. Már alig várom! Jó dolgok tényleg történnek néha

- nyilatkozta a munkanélküliből milliomossá való férfi.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
10 dollárért vett egy fotót a munkanélküli férfi, most milliomos válhat belőle

Nem titkolja, hogy abban a reményben adott ki pénzt a fényképre, hogy talán értékes lehet. A sejtése bejött.

52 · Apr 07, 2018 10:49am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments