James Felton író készített screenshotot és töltötte fel a netre annak a remekbe szabott históriának a bizonyítékait, amely a napokban zajlott két ausztrál nő között a Facebookon. Fantasztikus, hogy megörökítette ezt a pillanatot az utókor számára, hiszen nem mindennap tapasztalunk két emberi lény között ilyen bohózatba illő interakciót, még akkor sem, ha a nap 24 órájában a Facebook előtt ülünk. Na de mi is történt pontosan? 

A történet egyik főszereplője egy terhes nő (neveket nem tudunk), aki az út szélén talált egy újszülött vombatot, hazavitte, csinált róla egy rakat képet, majd szépen, ahogy azt ilyenkor szokás, feltöltötte mindet a Facebookra. 

Ő adott értelmet annak, hogy az elmúlt öt évben nagyjából húsz halott vombat mellett álltam meg az otthonom közelében, hogy ellenőriztem a testi épségüket. Az éjszaka folyamán ennek a kisfiúnak az anyját is megölték, őt pedig otthagyták egy beláthatatlan kanyarulatban az út közepén, kb. egy méterre a felelős autó lökhárítójának darabjától 

– írta a posztban, a továbbiakban pedig hangsúlyozta, mennyire fontos lenne, hogy mindenki odafigyeljen ezekre az apró vadállatokra, és ha már úgy adódott, hogy véletlenül elütöttünk egyet (szerinte sokszor elkerülhetetlen), legalább távolítsuk el az útból. 

Nos, hiába a megható, figyelemfelkeltő társadalmi edukáció, mindig lesz olyan ember a közösségi oldalon, aki baromira nem olvassa el a poszt szövegét, vagy éppcsak átfutja, esetleg a képet is csak szőrmentén tekinti meg. Ezzel még nem is lenne gond, de az ilyen személyek is előszeretettel lájkolnak, nyilvánítanak véleményt, vagy éppen gratulálnak valamihez, amihez nem kéne. Utóbbi történt most, amikor a kismama egyik nőnemű ismerőse megírta a poszthoz kapcsolódó legelső kommentet, hogyaszondja

ÚRISTEN! Gratulálok!!! Gyönyörű! x Nagyon hiányoztok már! 

Nem tudni, mi történt a háttérben, hogy szóltak-e a nőnek azért, amit írt, mindenesetre a válaszként kapott két kérdőjel után nyolc órával megérkezett tőle a bocsánatkérés is. 

Basszus, nem láttam jól, azt hittem, megszületett a babád! Annyira sajnálom! Úristen.

Hát, ezt se mostanában fogja elfelejteni, az tuti. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Gratulált egy barátnője újszülött babájához, kár, hogy a képen egy vombat volt

Igen. Pontosan ez történt. Erre csak két szó jut eszünkbe: baromi kellemetlen.

319 · May 01, 2018 08:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments