horoszkóp
shutterstock 160501373

Sokat piál? Akkor megnyugodhat, ön egy zseni!

2018.08.12. 09:19

Hálistennek lassan minden hibánkat és rossz szokásunkat ráfoghatjuk brit és amerikai tudósok tanulmányaira, amelyek igazolják, hogy a lehető legfantasztikusabban éljük az életünket, és minden, amit teszünk, okkal történik. Jószerivel azért, mert mindannyian zsenik vagyunk. Ennyire egyszerű.  

Legutóbb például a London Scool of Economics kutatói állapították meg, hogy

AZ IGAZÁN OKOS EMBEREK SOKKAL, DE SOKKAL TÖBB ALKOHOLT FOGYASZTANAK, MINT Azok, akik buták. 

Eredményeiket sok évnyi kutatómunkára alapozzák, amely során több ezer, 39 éves ember életét kielemezve fényt derítettek arra, hogy az egyetemet végzett nők majdnem kétszer annyi alkoholt fogyasztanak naponta, mint azok, akik érettségi után nem képezték magukat tovább. 

A művelt nők bevallották, hogy alkoholproblémáik vannak, vagy legalábbis rendszeresen isznak

- áll a tanulmányban. A kijelentést számok is igazolják, a magasan képzett nők 71, a férfiak pedig 49 százalékkal több alkoholt isznak alacsonyabban képzett társaiknál. 

shutterstock 238694317

Ha a fentiek nem győzték meg kellőképpen, akkor megnyugtatásul közöljük, hogy nemcsak ez a kutatás vezetett az említett eredményekre. A National Child Development Study legfrissebb adatai ugyanis arra mutatnak, hogy a gyermekkori intelligencia és az alkoholfogyasztás mértéke szoros kapcsolatban áll egymással. Ez nem azt jelenti, hogy azok a nyolcévesek, akik sokat piálnak, nagyon okosak lennének, hanem azt, hogy ha egy gyerek intelligenciája már korán meghaladja az átlagot, akkor a húszas-, harmincas- és negyvenes éveiben sokkal több alkoholt fog fogyasztani, mint az alacsonyabb IQ-val rendelkezők. 

Ezt úgy állapították meg, hogy kísérletükbe bevontak egy rakás 16 éven aluli brit gyereket, majd az intelligenciahányadosuk alapján rangsorolták őket. A 125-ösnél magasabb IQ-val rendelkezőket a nagyon okos, a 75 alattiakat pedig a nagyon buta kategóriába sorolták (igen, nem túl érzékeny megfogalmazás, dehát ez van). Ez alapján kiderült, hogy az okos gyerekek legalább havonta egyszer (vagy többször) berúgtak felnőttként, mint a buták, akik szinte soha nem ittak egy csepp alkoholt sem. 

shutterstock 438027508

Finn kutatók hasonló megállapításra jutottak még 2013-ban, amikor 3000 testvérpárt és egypetéjű ikreket vizsgáltak. Rájöttek, hogy a párok közül azok, akik fejlettebb verbális képességekkel rendelkeztek, előbb próbálták ki az alkoholt, amely később az egész tinédzserkorukat végig is kísérte. 

Tehát ne érezze magát többé kellemetlenül, ha vállalhatatlanul viselkedett előző este, hiszen komoly oka volt ennek, jelesül az, hogy ön egy zseni. Mindenesetre, ha valóban komoly alkoholproblémái vannak, inkább forduljon orvoshoz, minthogy ezt a cikket lebegtesse másoknak.