Hihetetlen, de mégis olyan jó érzés belegondolni, hogy a tudósoknak hála szép lassan minden tevékenységünkről és szokásunkról (pláne, ha az egy kellemetlen, ártalmas szokás) kiderül, hogy nem véletlenül űzzük őket, hanem egész egyszerűen azért, mert 

sokkal, de sokkal okosabbak vagyunk az átlagnál.

Pontosan ezzel nyugtatott meg minket legutóbb (és vallja csak be, hogy önt is) az a tanulmány, amely kimondta, hogy minél több alkoholt iszunk, annál eszesebbek vagyunk. Hálistennek már csak egy kicsit kellett várni, hogy újabb nem elég intellektuálisnak hitt szokásunkról derüljön ki ugyanez, ami nem más, mint a szitkomokért való rajongás. (A szitkom a szituációs komédia rövidítése, amely a Wikipédia megfogalmazása alapján „olyan sorozat, amelyben a szereplők és helyszínek mindig ugyanazok, a komikum forrása ezeknek az ismert szereplőknek és helyszíneknek szokatlan, érdekes helyzetekbe való helyezése”. A szitkomok alatt tehát olyan filmsorozatokat értenek, mint mondjuk a Jóbarátok vagy az utolsó évadát forgató Agymenők).

A DIRECT TV felmérésében egy rakat amerikai egyetemistát teszteltek: megvizsgálták, hogy van-e összefüggés az intelligenciájuk és az általuk nézett televíziós műsorok között. Arra jutottak, hogy nagyon is, ehhez pedig az kellett, hogy összevessék a megkérdezettek kedvenc műsorait és a SAT-eredményeiket (utóbbi az amerikai tanulók iskolai alkalmasságát, rátermettségét méri a felsőoktatási felvételi eljárás nem kötelező részeként, több mint 116 éve. Tehát ez a nálunk nem létező vizsgáztatási módszer nem a lexikális tudásra, sokkal inkább az intellektuális képességekre helyezi a hangsúlyt).

Az eredmények alapján a kutatók végül megállapították, hogy 

A JÓBARÁTOK A KEDVENCE A LEGMAGASABB SAT-EREDMÉNYT ELÉRŐ EGYETEMISTÁKNAK.

Tehát, aki a Jóbarátokat szereti, buta ember nem lehet. Persze az eredmények között egy rakás másik vígjátéksorozat is szerepelt, például a South Park, a Simpson család (amely a válaszadók között a legnépszerűbb volt egyébként) és a Seinfeld című sorozat is, amelyet ugyan játszottak nálunk is, a tipikus New York-i humor és annak jellegzetességei miatt a magyarok annyira nem kultiválták, ezért az RTL elég hamar le is vette a műsoráról

via GIPHY

Ettől függetlenül a tények azok tények, állítják a kutatók, tehát igenis van kapcsolat az intelligencia és aközött, hogy milyen sorozatokat kedvelünk. És ne aggódjon, nemcsak a vígjátékok világában érvényes mindez, hanem a drámáéban is, szóval ha ön inkább a Kártyavárat (House of Cards) vagy a Sherlockot preferálja a térdcsapkodós röhögcsélések helyett, attól még ugyanolyan zseniális, mint a szitkomkedvelők. 

Van viszont egy rossz hírünk. Az emlegetett tanulmány ugyanis azt állítja, hogy azok a diákok, akik a Trónok harcáért, a Dexterért, a Breaking Badért, Az ítélet: családért vagy a Drótért rajonganak, az átlagnál is alacsonyabb SAT-eredményeket értek el, tehát őket nem éppen a magas intelligenciaszint különbözteti meg másoktól.

via GIPHY

A vizsgált ágensek mellett ugyanakkor semmiféle egyéb összefüggést nem tártak fel, így totál érthetetlen, hogy a House of Cards-ot kedvelők miért számítanak értelmesebbnek, mint azok, akik a Trónok harcát vagy a Breaking Badet szeretik inkább. 

Amúgy meg, ha az ön kedvenc sorozatát nem említette a tanulmány (vagy legalábbis nem tudunk róla), ne aggódjon: jövőhéten úgyis megállapítják, hogy aki sok retket tuszkol a fülébe, az lényegesen okosabb, mint az, aki hintalónak képzeli magát. Csak győzzük kivárni!