A halpedikűr korántsem biztonságos dolog, most egy ausztráliai nőnek gyűlt meg a baja a kezeléssel, egy thaiföldi kiruccanás után.

A népszerű kezelés lényege, hogy a lábszépítésért felelős apró méretű doktorhalak  leeszegetik az elhalt bőrt a lábról, ezzel segítenek sokkal puhábbá tenni azt. Az egésznek viszont két szépséghibája van. Az egyik, hogy az áldásos tevékenységük közben átvihetnek bizonyos fertőzéseket egyik emberről a másikra, bár rendkívül alacsony az esélye, hogy ilyen történjen. A másik pedig, hogy nem csak a halak, hanem a víz is veszélyforrást jelenthet, ha nincs megfelelően fertőtlenítve a medence. Nem csoda tehát, hogy Amerika több államában – például ezek miatt a rizikók miatt – már betiltották a kezelést.

Sajnos ezek a figyelmeztetések nem érték el Victoria Curthoyst, aki 10 évvel ezelőtt egy thaiföldi kirándulás alkalmával kipróbálta a kezelést, akinek azóta az egyik lábán fokozatosan mind az öt ujját amputálni kellett. 

A bajt egyébként az okozhatta, hogy a nő négy évvel az ominózus halpedikűr előtt törött üvegre lépett. Igaz, akkor még sikeresen kezelték a csontfertőzését, de a halpedikűr során, a vízben található mikroorganizmusok a korábbi sérülésén keresztül újra megfertőzték.

Az elmúlt tíz évben a nő valóságos tortúrán ment keresztül, mert nem egyszerre távolították el mind az öt lábujját, hanem évek alatt, azalatt pedig folyamatos rosszullétek gyötörték.

  • Két évbe telt, mire az orvosok diagnosztizálták a csontfertőzést, ami  viszont már annyira előrehaladt, hogy a nő nagylábujját el kellett távolítani. Az orvosok ekkor úgy gondolták, hogy megoldották a problémát.
  • A második lábujj viszont nem bírta a rá nehezedő nyomást és emiatt kellett eltávolítani.
  • A nő már tényleg úgy gondolta, hogy vége a horrornak, de ekkor a fertőzés újra felütötte a fejét, és további két lábujját elvitte.
  • Az utolsó, megmaradt kislábujját pedig szintén fertőzés miatt kellett eltávolítani.  

A nő ma már a jobb lábán mind az öt lábujját elveszítette, de végre megszabadult a betegségtől és a fájdalomtól.

Korábban szégyellte az amputált végtagját mutogatni, de ma már szerencsésnek tartja magát, hogy egyáltalán tud járni, történetével pedig igyekszik felhívni mások figyelmét a halpedikűr veszélyeire. 

(Metro)