Emile Ratelband 1949. március 11-én született, tehát akárhogy is számoljuk, jelenleg 69 éves. Ő azonban nagyon rosszul tűri e tényt, és úgy véli, megérdemelné, hogy inkább 49 legyen, hiszen pontosan annyinak érzi magát, sőt, állítólag úgy is néz ki. Ezért a holland férfi, aki egyébként vállalkozó, és afféle önsegítő guruként tevékenykedik, az utóbbi időben arra tette fel az életét, hogy hivatalosan is megerősíttesse új életkorát, és a személyes iratain az eredeti helyett 1969. március 11. szerepeljen születési dátumként. 

A kérvényt, amelyet a fentiek reményében benyújtott, a helyi hatóságok szinte azonnal elutasították, mondván, abszurdum az egész, és hagyja már őket békén a hülyeségeivel. Ratelband ugyanakkor azzal érvel (és talán ez segítette ahhoz, hogy beperelhette a hatóságot, és az ügyét most már bíróság előtt tárgyalják), hogy

HA A TRANSZNEMŰ EMBEREK IS KÉRVÉNYEZHETIK A NEMÜK HIVATALOS DOKUMENTUMOKON VALÓ MEGVÁLTOZTATÁSÁT, AKKOR EZEN LOGIKA ALAPJÁN AZ ÉLETKORRAL IS MEG LEHETNE TENNI UGYANEZT. 

A bíró, akihez a férfi ügye került, némiképp tud azonosulni ezzel a felfogással, ugyanakkor azt mondja, ha rábólintana a kérésre, törvényesen húsz teljes év törlődne ki Ratelband múltjából, ami társadalmi szinten kezelhetetlen következményekkel járna, és rengeteg megválaszolatlan kérdést vetne fel. Például: ki volt az a kisfiú, akit a szülei a negyvenes és ötvenes években a sajátjukként neveltek? Mi lett vele azóta? Ha nem neki, akkor valójában kinek adott életet az anyja 1949-ben? - tehetnénk fel a kérdéseket, és nem kapnánk választ egyikre sem.

A döntéshozó azonban azzal is tisztában van, hogy pár évvel ezelőtt még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki az identitásának megfelelően nemet változtathasson - nemcsak fizikai értelemben, hanem hivatalosan is. Pedig manapság bizonyos helyeken az efféle eseteket már olyan magabiztosan kezelik, hogy még akkor is engedélyt adnak rá, ha valaki simán bevallja, hogy csak az olcsóbb autóbiztosítás reményében szeretne nemet változtatni. Ezzel az erővel tehát jogos lehet Ratelband vágya, hogy egy szép napon húsz évvel fiatalabb lehessen. 

Ráadásul nemcsak azért akarja, mert az orvosok szerint a teste olyan egészséges, mint egy 45 évesé (bele se merünk gondolni, milyen lavinát indítottak volna el azzal, ha 90-et mondtak volna neki), hanem azért is, mert így nehezebben tud csajozni, függetlenül attól, mennyire átkozottan jóképű 69 éves férfi ő. 

Ha megmondom a valódi koromat, nem írnak vissza Tinderen, de ha azt mondhatnám, hogy 49 vagyok (amennyinek kinézek), akkor luxuspozícióba kerülhetnék

- vallja a férfi. És ha végre elérné, hogy hivatalosan is 49 legyen, az szerinte nemcsak neki lenne jó, hanem a társadalomnak is jó szolgálatot tenne vele, hiszen még nagyon hosszú ideig nem menne nyugdíjba, és dolgozhatna, amíg el nem éri a hivatalos nyugdíjkorhatárt. Most ugyanis, mondja, a korára hivatkozva minden cég elutasítja őt, és már tanácsadóként sem akarják foglalkoztatni. 

Ratelband ügye jelenleg Arnhem város bíróságának kezében van, és négy héten belül döntést kell hozniuk. 

Drukkol ön Emile Ratelbandnak?