Egy ideje tudjuk, milyen kellemetlen mellékhatásokkal járhat, ha nem élünk rendszeres szexuális életet, most azonban már azt is kutatások bizonyítják, hogy ha élünk, az bizony remek hatással lesz az egészségünkre. 

Egy nemrégiben elkészült tanulmány most éppen azt állítja, hogy a szex nemcsak kiváló szórakozási lehetőség, hanem erősen javíthatja a memóriánkat is. 

Az emberi emlékek igen törékenyek, sőt, gyakran az agyunk is szórakozik velünk, és olyan emlékeket költ a régiek mellé, amelyek valójában meg sem történtek. Az idő előrehaladtával meg csak simán elfelejtünk dolgokat, ami ijesztő lehet, hiszen akár komoly betegség, például Alzheimer-kór is húzódhat a háttérben. Nem véletlen tehát, hogy a kutatók egyre többet akarnak tudni arról, hogyan stimulálható az agy, és milyen módszerek alkalmasak leginkább a memória javítására. Egy 2010-es tanulmány már rávilágított, hogy a szexuális aktivitás elősegítheti az agysejtek növekedését a hippocampusban (a memóriához kapcsolódó területeken), most azonban még pontosabb képet kaphatunk a memória és a szex közötti összefüggések feltárásával. 

Az Archives of Sexual Behavior nevű szakfolyóiratban megjelent tanulmány ugyanis azt pedzegeti, hogy a szex igen sokat segíthet a memória felturbózásában. A kutatást az ausztráliai Wollongong Egyetemen végezték, Mark Allen vezetésével, aki több mint hatezer, 50 év feletti ember adatait vizsgálta meg az étrendjükről, egészségükről, jólétükről és a társadalmi-gazdasági helyzetükről leszűrt információk alapján. Ezeknek a személyeknek néhány memóriafeladat elvégzése után a fentiek mellett arra is választ kellett adniuk, hogy milyen gyakran élnek szexuális életet. Két év után a tesztet megismételték.

AZ EREDMÉNYEK AZT MUTATTÁK, HOGY A FOKOZOTTABB SZEXUÁLIS AKTIVITÁS (BELEÉRTVE A CSÓKOLÓZÁST ÉS A JELENTŐS ÉRZELMI KÖZELSÉGET) JOBB EMLÉKEZŐKÉPESSÉGET VON MAGA UTÁN. 

Ráadásul, minél idősebb volt az alany, annál látványosabbnak bizonyult ez a hatás. Ugyanakkor a tesztek között eltelt két év alatt megfigyelhető volt némi memóriavesztés, ezért arra jutottak, hogy a szexuális aktivitás inkább csak a rövidtávú memóriának kedvez. 

Noha ez a kutatás sem áll még a legbiztosabb lábakon, az mégis tényként kezelhető, hogy a szex számos hosszú és rövid távú kognitív előnyökkel jár, tehát szexeljen mindenki, ameddig csak bír, ártani biztos, hogy nem fog vele. De emlékezni rá biztosan.