A kelet-kínai Anhui tartományból származó 25 éves Wang Shangkun alighanem eléggé megbánta, hogy 2011-ben, 17 évesen eladta a jobb veséjét egy vadiúj Iphone reményében, azóta ugyanis élete végig dialízisre kényszerül.  

A fiatalember akkoriban úgy vélte, hogy ugyan két veséje van, de neki egy is bőven elég, így gond nélkül túladott az egyiken. Az interneten talált rá egy illegális szervkereskedő hálózatra, amely segített neki abban, hogy 20 ezer jüan (közel 1 millió forint) fejében értékesítse azt, ezzel beteljesítve élete álmát, hogy

EGY FRISSEN PIACRA DOBOTT IPHONE ÉS IPAD BÜSZKE TULAJDONOSA LEGYEN.

Azt állítja, azért kényszerült erre a lépésre, mert szegény családból származott, akik nem engedhették meg maguknak az efféle hívságokat, így viszont Shangkun maga sem tudott mivel virítani a haverjai előtt. Élelmes fiatal lévén végül rájött, hogy tervének végrehajtásához pénzre van szüksége, amelyhez ezek szerint legkönnyebben a szervének osztogatásával juthatott. Szinte gondolkodás nélkül vágott bele az operációba. 

Az illegális műtétet két orvos végezte el egy katonai kórházban olyan pazar körülmények között, hogy Shangun ugyan elveszítette az egyik veséjét, helyette viszont szerzett egy csúnya fertőzést, ami meg a bal veséjét támadta meg, majd állította le végérvényesen. Ennek következtében a fiatalt egész éltében dializálni kell, hogy egyáltalán életben maradjon. 

Valószínűleg nem vigasztalja az áldozatot, de 2012-ben a két orvost és az operációban egyéb módon részt vevő hét személyt letartóztatták, ötüket börtönbe is zárták, továbbá Shangkun ezzel a lépésével 1.47 millió jüannyi (több mint 70 millió forintnyi) kártérítést szerzett a családjának. Ami tök jó, mert így már biztos futja majd Iphone-ra. Többre is. 

(Mirror)