Az utóbbi időben már két blokkban is olvashattak a Velveten olyan kellemetlen és egyben vicces szituációkról, amelyek során váratlanul szitkozódtak gyerekek. Az első részt ide, a másodikat pedig ide kattintva érhetik el. Több történetet is kaptunk olvasóinktól, most ezekből a sztorikból válogatunk.

Ha a cím nem lett volna elég figyelmeztetés: vigyázat, alább trágár kifejezések következnek!

1. A kártya királya

A bátyám ötéves lehetett, amikor a nagypapa elvitte őt a kocsmába, hogy kártyázzon a nagyágyúkkal. A papa egyébként italbolt-tulajdonos volt, és elég cifra dolgokat tudott mondani. El is mentek, jól érezték magukat, aztán amikor a bátyám hazaért, édesapánkkal is játszani akart egy partit. Végül estig kártyáztak, amikor a sokadik kör után a tesóm eldobta a lapot, majd teljes természetességgel közölte:

Apa, én ezt most megbaszom!”

2. A szezont a fazonnal

Alapvetően mi is nagyon figyelünk arra, hogy ne káromkodjunk a gyerekek előtt. Viszont amikor vezetek, akkor nálam is kicsúszik ez-az. Gyakran szoktam azt mondani akkor, amikor valaki hülyeséget csinál, hogy:

Na, mit akar már ez a hülye suttyó.

A múltkor épp a kisebbik lányom ült mögöttem a kocsiban, és csendben figyelte az eseményeket. Az egyre inkább felhúzott szemöldökömből feltűnhetett neki, hogy kezdek agyvérzést kapni az előttem bénázó sofőrtől. Már éppen belekezdtem volna a szokásos kommentárba, amikor megszólalt a kislányom:

Mit akar itt ez a sülye huttyó!”

3. Hát, anya...

A fiam 3-4 év körül lehetett. Én a konyhában főztem, ő a szobájában játszott. Egyszerre csak kiesett a kezemből egy fedő, ami hatalmas csörömpöléssel esett le és pörgött. Erre az apró fiam odaszaladt, csípőre tette a kezét, és azt mondta:

Hahaaaa! Anya, ezt jól elbasztad!

Majd azonnal sarkon fordult és visszaviharzott a játékaihoz.”

4. Érzelmes búcsú

A kislányom 4 éves volt, amikor az eset történt. Imádom a rapzenét, a magyar slágereket is, és néha ő is elcsíphetett néhány nem túl szép szót tartalmazó dalt. Egyik délután rokonok voltak nálunk. Beszélgettünk, vacsoráztunk, aztán elérkezett az elköszönés ideje. A kislányom ennyivel zárta az estét:

Sziasztok, köcsögök!

Először persze megfagyott a levegő, de aztán mind majd’ kipukkadtunk a nevetéstől.

5. A keverék

Az unokatesóim rengeteget nyúzták egymást. Általában vicces volt őket szemlélni, a jó múltkoriban azonban inkább sokkot kaptunk közben. Az unokahúgom valamiért nagyon bepöccent, és a következőt kiabálta a bátyjának:

Ricsi, én lebaszok neked egy keveréket!”

Amennyiben van olyan története, amelyet szívesen viszontlátna egy ehhez hasonló cikkben, ne habozzon, és írja meg nekünk szokásos e-mailcímünkre!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Jópofa vallomások rokonoktól – még 5 váratlanul káromkodó kisgyerek

Hogy köszön el egy kislány, aki gyakran hall rapszámokat otthon? Ebből az összeállításból ez is kiderül.

15 · Aug 25, 2019 02:34pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments