Egy alföldi kisvárosban, paraszti közegben született, példaképei János vitéz és Ludas Matyi voltak. Botanikusnak tanult, végül a Magyar Rádióban kötött ki, ahonnan a divatmagazinok világába került. Most független újságíró, fotós és vlogger, vagy, ahogy magát definiálja, történetmesélő digitális nomád. Szűcs Péterrel Perui portrék című, szeptember 19-ig látogatható kiállításának megnyitóján beszélgettünk a Deák Palotában, arról, hogyan néz ki egy élet, aminek az utazás áll a középpontjában.

Szűcs Péter egy hónapot töltött Peruban, most érkezett Budapestre a Belorusz Köztársaságból, néhány nap múlva pedig már indul is a Maldív-szigetekre. Utazásairól cikkeket ír és képeket készít, nemcsak saját blogja számára, hanem más újságoknak is.

Szerinted melyik a legfontosabb tulajdonságod, ami nélkülönözhetetlen az életviteledhez?

A világra való nyitottság és a kíváncsiság, amiknek szerintem az alkotó emberek alaptulajdonságai között kell lennie. Kurázsi, bátorság is jó, ha van, hogy el merjünk indulni, bár én nem érzem magam bátornak ebben a tekintetben, számomra ez nagyon ösztönösen jön. Sokan azt hiszik, hogy utazásaim alatt csak koktélokat iszok, pedig ez kőkemény munka, felfedezés, a komfortzónán kívüli lét, amiből létrehozok valamit. Folyamatosan jelen kell lenni a saját történetedben, hogy megalkoss valamit, amit másoknak is továbbadhatsz.

Mennyire tervezel meg egy utazást indulás előtt?

Az útjaimat általában teljes flow-ban élem meg, ilyen volt például Peru, ahol csak az első két éjszakára foglaltam szállást, illetve Machu Picchura vettem meg a belépőjegyet. Most megyek Srí-Lankára, ahonnan átruccanok a Maldív-szigetekre, ahol csak kevés időt töltök, ezért kivételesen a helyiek segítségét kértem az ottani programjaim leszervezéséhez, erre még sosem volt példa.

Melyik utazásod volt a legtanulságosabb?

Minden utazás leképezi az életed. Azt, hogy mit teszel bele, hová mész, mit engedsz meg és mit nem engedsz meg magadnak, mennyire vagy bátor. Minden utazás megismételhetetlen, ezért nem engedheted meg, hogy a neked megadatott perceket ne a legértékesebben töltsd el. Az életben nincs főpróba, minden élesben megy, ahogy például egy randit vagy állásinterjút sem ismételhetsz meg. A sok utazás az élet megélését is intenzívebbé teszi. A kalandjaimat feldolgozó képekkel és cikkekkel egyfajta kultúrák közötti hidat szeretnék megalkotni. Ha megértjük, a másik ember miért gondolkodik úgy, ahogy, rögtön lebomlanak bennünk az előítéletek. Minél többet utazok, annál inkább azt érzem, hogy mindenki hajszálpontosan ugyanazt akarja. Szeretni és szeretve lenni, biztonságban élni, megvalósítani önmagát. Csak az a különbség a keleten és a nyugaton élők között, hogy a válaszaikat másban, máshol találják meg.

Melyik kultúrából tanultál a legtöbbet?

21 éves koromban meg akartam tanulni spanyolul, de nyelvtanfolyam helyett azt választottam, hogy kimegyek Andalúziába. Ott kitártam a szívem a napfénynek és pozitív szemléletnek, ami ha már nem lett volna bennem, valószínűleg észre sem veszem ott. Kubában azt tanultam, hogy egy átlagos hétköznapot is különlegessé lehet tenni egy tánccal, meg azt, hogy mennyire lehet örülni az életnek. Iránból azt hoztam el, hogy mennyire boldoggá tehet az, ha mindenedet felajánlod a vendégeknek. A cigányok tanították meg, milyen szabadnak lenni és a jelenben élni, de ugyanezt láttam az irániaknál és indiaiaknál is.

Mi történik akkor, amikor kilépsz a komfortzónádból?

Ilyenkor általában csodálatos dolgok történnek. Belorussziában egy éjszakai vonatra szálltam, az út hosszú és kényelmetlen volt. A vonaton aludtam, nem tudtam zuhanyozni. Ez még nem egy akkora issue, de úgy éreztem, ahogy csak tudok, meg akarok fürödni. Így kerültem usánkát viselő, meztelen beloruszok közé, akik magukat tölgyfavesszővel csapkodva fürödtek.

Mit tanulhatnak szerinted a Budapestre érkező turisták a magyar kultúrától?

Budapesten egy nagyon érdekes kettősség figyelhető meg. Ugyanúgy megtalálod Magyarországon a legnívósabb nyugat-európai attitűdöt, mint a nagyon erős balkános beütéseket, vagy a 200 évvel ezelőtti gondolkodásmódot. Nyugati életformát élünk, de alapvetően ez az ország sokkal inkább keleti, a nyugat Ausztriánál kezdődik, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Magyarországon van még valami a keletiekre jellemző lelkiségből, megdöbbentő, hogy például Indiában mennyire nem az anyagi javak megléte határozza meg az embereket, míg nyugaton sokkal jobban tisztelik a pénzt és pozíciót, mint ahogyan azt szerintem kellene.

Tudatosan vagy ösztönösen éled az életed?

Úti célt intuíciók alapján választok, spiritualitásra érzékeny ember vagyok. Választottam is ezt az utat, és valami terelt is efelé. Miután otthagytam a divatmagazinokat, ezt a világot választottam, felépítettem, megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. Lehet, hogy kicsit naivan és idealisztikusan hangzik, de én hiszek abban, ha mindenki megtalálja azt, amiben boldog, kevesebb lesz a frusztrált ember, közelebb kerülhetünk valódi önmagunkhoz, és sokkal kevesebb lesz a gyűlölködés. Amikor a másikat bántod, csak azt árulod el, hogy te nem vagy jól, a saját boldogtalanságod teszed a kirakatba.

Sok lemondással jár ez az életvitel?

Én erre kaptam lehetőséget. Néha én is álmodom egy nyugodt családi életről, mint ahogy az otthoni életet élő emberek is álmodnak kalandokról, és ez így is van jól. Persze, mindennek két oldala van, de én a mostani helyzetemben vagyok boldog. Ha nem lennék, nem ezt csinálnám.

Mi volt a mélypontod az eddigi utazásaid alatt?

A legelején érkező kihívásokat élveztem, úgy éreztem magam, mint egy szegény legény, aki elindul, levágja a sárkány fejét, megvédi a várat, majd elnyeri a méltó jutalmát. Nekem János vitéz meg Ludas Matyi a példaképem, paraszti közegből indultam el. Argentínában kerültem a legmélyebbre, amikor elveszítettem a bankkártyámat, és tönkrement a fényképezőgépem. Buenos Airesben egy kávézóban telefonon kértem segítséget, amikor egy Pocahontas kinézetű, egzotikus lány odajött hozzám és megszólalt magyarul. Hallotta, hogy hova szeretnék menni, azt mondta, az apja is ott él, és nagyon boldog lenne, ha kimehetne elém a reptérre. Mint kiderült, a 19 éves lány Kaposváron tanult 1 évig cserediákként, apja pedig magyar származású, Vasvári Fredericónak hívták. Azonnal telefonált neki, másnap ott is voltam nála.

Ki lehet ebből az életvitelből öregedni?

Az utazások fárasztóak, de annyi inspirációval látnak el, ami kiegyensúlyozza a helyzetet. Amíg a felfedezés örömével ajándékoznak meg, nem kell félni. Az a jó abban, ha sokat láttál már a világból, hogy a kiskertedben növő kedves kis falusi virágot is egzotikusnak fogod majd látni, ezt a látásmódot pedig sosem veszítheted el.

Hol szeretnél megöregedni?

Mádon. Ez egy Tokaj melletti kis borászfalu, ahová először főszerkesztőként mentem egy furmintfesztivál miatt. Egyből azt gondoltam, amikor megérkeztem, hogy én itt akarok meghalni. Ennél a kis településnél tisztán éreztem a tiszántúli otthonom falusi energiáját, amiben felnőttem. Ettől függetlenül úgy érzem, a sok utazással az emberben kialakul, hogy mindenhol otthon tudja érezni magát, bárhol meg tudnék öregedni. Ott vagy otthon, ahol szeretve vagy.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
„Nyugati életformát élünk, de alapvetően ez az ország sokkal inkább keleti" - interjú Szűcs Péter utazóbloggerrel

A Belorusz Köztársasából érkezett a perui kalandját bemutató kiállításra, most pedig már Srí Lankán van. Szűcs Péter utazóbloggerrel beszélgettünk.

548 · Aug 25, 2019 08:47am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments