horoszkóp

Két nappal fia elvesztése után nyújtott elképesztőt teljesítményt Csuja Imre

2019.10.14. 11:09

Többek között a Blikk is megírta, hogy a Jászai Mari-díjas színművész fia halála után alig két nappal vállalta meghirdetett előadásait. A közönség vastapssal ünnepelte Csuját szombaton, aki megmutatta, hogy milyen profi és alázatos művész, illetve azt is, hogy mennyire szereti a közönséget

Csuja Imrét ma Poloniusként a Hamletben csodálatosan profinak és szórakoztatónak látni olyan feltétel nélküli tiszteletet és mélyről jövő együttérzést érdemel, amit régóta senki

– idézte a lap az egyik nézőt, aki  a színház közösségi oldalán írt Csuja előadásáról. 

A Bors arról írt, hogy a színész fogadta a részvétnyilvánításokat kollégáitól, de nem beszélt fájdalmáról.

A színpad, a játék jelenthet valamelyest gyógyírt számára, és nagyon úgy tűnik, bele is veti magát a munkába, így próbál meg túlélni, hisz a szeretteinek és a közönségének szükségük van rá

 – mondta a Borsnak Csuja egyik színészkollégája.