Idén lett 30 éves a legendás fotó, amelyen Stephanie Seymour, Cindy Crawford, Tatjana Patitz, Naomi Campbell, és Christy Turlington bújnak össze meztelenül. A kép népszerűsége azóta is töretlen, ami pedig a fényképészt, Herb Rittset illeti, a modellek szerint egy zseni volt.

A szóban forgó aktfotó 1989-ben debütált a Rolling Stone magazin címlapján. A rajta szereplő modellek bár már az 50-es éveikben járnak, még mindig elképesztő formában vannak. Cindy Crawford úgy emlékszik a fotózás napjára, mintha csak tegnap lett volna - szúrta ki az InStyle.

Herb házának a szűk, alig kétmeteres teraszán zsúfolódtunk össze... Kölcsönös bizalom volt közöttünk, ezért engedtem neki többet mutatni időnként. Nem izgultam. Nem kellett vigyáznom magamra, mert tudtam, hogy Herb vigyáz rám. Mindig nagyszerű munkatársai voltak, akik mindig igazi csapatszellemben működtek együtt. Mindenki azon dolgozott, hogy ez a hihetetlen kép elkészüljön. Általában az az érzésem, hogy az emberek között harc folyik, vagy az egyik szexibb akar lenni a másiknál, de itt mindenki egyszerűen csak nyugodt volt. Talán ez az egyik előnye, ha homoszexuális fotóssal dolgozol együtt. Egy jó fotográfus - és Herb az egyik legjobb volt – hagyja a modellt modellkedni. Manapság megőrülök, ha egy fotóssal dolgozom és még esélyt sem ad nekem. Határozottan azt gondolom, hogy ahogyan Herb fotózott, az őrülten szexi volt, de mégis önmagad maradtál, a legjobb éned jött elő

– emlékezett vissza a modell a Getty múzeum oldalán.