A 32 éves Myka Stauffer egy több mint 700 ezer követővel rendelkező vlogger, aki a YouTube-on jelentette be, hogy férjével lemondtak a közösen örökbefogadott kínai kisfiukról (annak betegségei miatt), és egy másik családnak adták, írja az E! News.

A házaspár azért vált meg a Huxley névre keresztelt kisfiútól, mert egészségi állapotát nem tudták megfelelően kezelni. 

A nemzetközi örökbefogadásoknál nem minden derül ki, vannak információk, melyek nem szerepelnek a hivatalos papírokon. Amikor Huxley megérkezett, sokkal több speciális szükséglete volt, mint amiről beszéltek nekünk

- mondja a videóban a Youtuber házaspár férfitagja, James.

A kisfiút 2017-ben fogadták örökbe, a folyamatról és a gyerek felneveléséről Myka Stauffer blogot is indított, amiből kiderül, hogy a kisfiú nemcsak autista, hanem agytumorja - és cisztája is van.

A házaspár könnyeivel küszködve beszél a családjukban történt változásokról (a fiún kívül négy gyerekük van), mint mondják, szeretnék, ha követőik tiszteletben tartanák Huxley jogait, ők is a lehető legkevesebbet árulnak el a történtekből, nehogy jogi bonyodalmuk legyen belőle később.

A nő szerint mindent megtettek azért, hogy úrrá legyenek a helyzeten,  orvostól orvoshoz jártak, mindenki más gyógykezelést ajánlott Huxley-nak, de valahogy egyik sem bizonyult hatásosnak. Végül azt javasolták, keressenek neki egy olyan családot, amely jobban felkészült a szükségleteire.

Nincs a testünknek olyan porcikája, ami ne akarná Huxley-t mindenestül. [...] Megbuktam-e anyaként? Igen, 500%-osan, és amikor gonosz, rosszindulatú kommenteket kapunk, csak még jobban fáj. 

Myka Stauffer az Instagram-oldalán több képet is közölt Huxley-ről, az alább látható kommentjeként azt írta, nem fogja szépíteni, rengeteg problémájuk volt a gyerekkel, amiről azért nem beszéltek és mutatták meg, mert nem akarták Huxley méltóságát megsérteni. 

A házaspár úgy fogalmazott, a kisfiú már az „örök családjánál" van.