F  FF19610704006

Jazz koncertek külföldön, titkos galerik és megfigyelt egyetemisták: így buliztak a fiatalok a Kádár-korszakban

2021.11.04. 15:47

Legyen itthon vagy külföldön, ma már könnyűszerrel részt vehetünk bármilyen zenei fesztiválon a világ bármely pontján. Ez azonban nem mindig volt így: a rendszerváltás előtti időszakban nemcsak, hogy nehéz volt határon túlra jutni, de bizonyos zenei műfajok tiltottnak, káros, nyugati eszméket magukban hordozó, ördögtől való melódiáknak számítottak.

Ilyen sátáni muzsika volt a Kádár-korszakban minden könnyűzenei műfaj. Mivel akkoriban még nem bővelkedtünk temérdek különböző stílusban, így a jazz, és sok más, ma már különálló ágazat is könnyűzenének számított. Egyes ágakhoz többször módosult a hatalom ideológiai hozzáállása, de azoknak is mindenkor meg kellett felelniük a szocializmus eszmeiségének.

Az 1956-1963 közötti időszakban a jazz és a rock and roll a művészileg és ideológiailag egyaránt elfogadhatatlan kategóriába tartozott.

A fiatalok azonban hamar felvették a ritmust a nyugatról beáramló, könnyed, kozmopolita zenei stílussal. Bár tiltott volt, 1957-től titkos jazz-központok nyíltak az Astoriában, a Savoy-ban és az Újságíróklubban, ahol záróra után jam-session-öket tartottak. 

Akikről idővel kiderült, hogy ezt a műfajt képviselik, őket hátrányos megkülönböztetés érte, mi több, a hatalom figyeltette őket: rettegtek a nyugati befolyástól.

A jeget az törte meg, amikor a Szovjetunióban felléphetett az amerikai jazz-legenda, Benny Goodman, akinek az előadása megváltoztatta a műfajhoz való hozzáállást. Hazánkban érezhetően az énekes, Paul Robeson látogatása után kezdett el változni a helyzet. Koncertjéről a Hazafias Népfront Békemozgalmi Osztálya elismerően emlékezett meg 1960 szeptemberében az MSZMP-nek.  Rá két napra egy miniszter-helyettesi értekezleten a tánczenei műfaj megjavítását és nemesítését tűzték ki célul.

Ez nem oldható meg valamiféle jazz-ellenes hadjárattal. Tudomásul kell venni, hogy a ma tánczenéje a jazz. Ezt a tánczenét kell helyes irányba terelni, megtisztítani attól az embertelen, elfajzott, mérgező jellegétől, amely az utolsó évek folyamán Nyugaton rárakódott, és ami nagy mértékben hat a mi tánczenénkre is

– fogalmazott Lakatos Éva, az akkoriban a könnyűzenéért és a belföldi koncertszervezésért felelős Országos Rendező Iroda igazgatója.

megnyitott a dália

1962. október 25-én hivatalosan is megnyithatta kapuit a Budapesti Ifjúsági Jazz Klub, közismert nevén a Dália. Ekkorra a műfaj egy kicsit háttérbe szorult, ugyanis időközben a fiatalság egy új divatnak hódolt: az Egyesült Királyság területéről hazánkba is eljutott a jazzel és a hagyományos könnyűzenével szembehelyezkedő beat. A hatalom természetesen ágált ellene, nagyjából 1963 végére vált ez az irányzat is elfogadottá - ám közel sem annyira, mint  a jazz.

A hazánkban majdhogynem cenzúrázott, a hatalom szerint az évek során „nemesített" jazz azonban aligha kötötte le a fiatalok többségét. 

Az 1970-es és 1980-as években nagy divattá vált külföldre, főként Lengyelországba, 'igazi' jazz fesztiválokra járni. A környező szocialista országokból tömkelegével áramoltak ide a fiatalok, hogy megadják magukat a részegítő dallamoknak - és a bennük rejlő „káros, nyugati eszméknek".

Hajrá Szolidaritás! Ott egészen mást tapasztaltam, mint amit itt lehet hallani a rádióban és a tv-ben... A fesztivált az USA, GB, F, holland és svéd nagykövetség pénzelte... Csak azon csodálkoztam, hogy hogyan létezett az, hogy úton-útfélen marihuánát szívtak és a rendőrség nem szólt közbe. [...] Nem olyan zűrös dolog az, mint ahogy itt mázolják, csak mi ezt azért csináljuk, hogy nehogy újra így próbáljuk - vér nélkül - meg még egyszer, mert így halálra ítélt, amúgy meg talán-talán..."

– írta egy Magyarországra címzett képeslapon egy feltehetően kecskeméti egyetemista, aki Lengyelországba látogatott a '81-es, és egyébként a mai napig létező, Európa legrégebbi és legnagyobb jazz fesztiváljára, a Jazz Jamboree-ra.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-bejegyzése szerint a levélről 1981. október 30-án készült ügynöki jelentés, aminek nyomán vizsgálat indult a feladó kilétének kiderítésére.

de hogy buliztak külföldön?

Az állam ugyan szigorúan figyelte a külföldre kívánkozókat, és csak kevesek kiváltsága volt az utazás, de civilként, magáncéllal sem volt lehetetlen határon túlra jutni. Pláne, ha a keleti „baráti" országok egyike volt az úti cél. Aki ilyen helyre készült, könnyebben megkapta piros színű útlevelét, mint a nyugatra szóló kéket.

Bár a lehetőséget indoklás nélkül, bármikor és bárki számára megtagadhatták, így is kialakult egyfajta tömegturizmus, amely a szocialista testvérországokba áramlott főként a '60-as, '70-es, de még a '80-as években is.

(Forrás)