A TikTok leghangosabb szakácsa, Bürgés Tamás már több mint 115 ezer követővel büszkélkedhet. A 32 éves tartalomgyártó is feltűnt az Index Mi a Tiktokod? című tehetségkutatójában, ahol egészen a döntőig menetelt. A vele készült interjúban számos kulisszatitkot elárul, többek közt azt is, hogy pontosan hogyan készülnek a videói.

Hogyan kerültél a TikTok-ra?

Egy jó barátom által. Megmutatta, majd a videók közt feltűnt egy srác, akinek főzés közben csak a keze látszott. Arra gondoltam, miért nem csinálunk olyan 2-3 perces főzőműsort, ami vicces, tömör, mégis sokat ad az embereknek. Kitaláltam ezt a figurát, aki harsány, ordibál és italozik. Egy jó arc szakácsot, akit részben édesanyámról mintáztam. A családban ő a leghangosabb.

A videók elkészítésének mi a pontos folyamata?

Az első és a legfontosabb, hogy eltervezem, mit fogok csinálni. Ezek a receptek nem bonyolultak, úgy vannak kitalálva, hogy a fiatalok is könnyedén elkészíthessék. Elmegyek a boltba, majd írok egy scriptet (szerk. forgatókönyvet) magamnak, és előkészülök a forgatásra. Minden részletesen meg van tervezve, de persze előfordul, hogy változtatok. Előveszem a lámpákat, beteszem őket a konyha elé, majd ha minden beállítással kész vagyok, belevágok. Bár néha akad segítségem, többnyire egyedül csinálok mindent, kezdve a felvételtől a vágásig. Ezeknél a videóknál elengedhetetlen, hogy érdekesek és viccesek legyenek, hiszen fontos, hogy végig fenntartsam az érdeklődést.

@brgs_thamek_official

NÁLATOK MILYEN A KOCSONYA!? TE SZERETED??? #kocsonya #😱 #télikaja #kaja #yumm #bőrke #🍖 #🐷 #fincsi #imádom #reggeli #vacsora

♬ "Days full of energy"(795887) - AW

Mondhatni, hogy órákat dolgozol pár perc szórakoztatásért?

Egy barbecue oldalas öt-hat órán át készül. A folyamatból 25 percnyi nyersanyag lesz, melyből 3 percet kell csinálnod. A vágással szoktak nehézségek lenni, időnként nem tudom, melyik poéntól szabaduljak meg. A felület ad értesítést arról, hogy a felhasználók mennyi ideig nézik a videókat. Látszik, hogy többnyire kettő perc után elfogy a türelmük. Bár felmerült, hogy a receptekből írjunk egy könyvet, nem valószínű, hogy létrejön. Egy könyv nem tudja átadni a személyiségemet. Ahhoz, hogy önazonosak legyek, megmaradok egy dolognál: videókat készítek. A jövőben tervben van, hogy a YouTube-ra is feltöltök majd anyagokat, de az biztos, hogy cserébe nem fogom otthagyni a TikTok-ot.

Mi az eredeti foglalkozásod?

Musicalszínész. Logisztikusként dolgozom, emellett lagzikon vőfélykedem, sőt ceremóniamester is vagyok. Nem könnyű összeegyezteti a videózást, a munkát, és a családot. Időnként úgy érzem, kicsit túlvállaltam magam. Korábban megbeszéltem a feleségemmel, hogy amint elérem a 100 ezer követőt, hetente egy, maximum három poszt fog csak kikerülni, viszont azok sokkal tartalmasabbak lesznek.

A koronavírus tett róla, hogy korlátozottabbak legyenek a lehetőségek, ezért is örültem, amikor bekerültem az Index versenyébe.

Bár nem vagyok egy versengő típus, nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok, hogy szerepelhettem ebben az egészben!

Megválogatod, kikkel hirdetsz?

Volt egy-két olyan megkeresés, amit visszautasítottam, mert nem volt számomra szimpatikus a hirdető. Olyan termékkel, mellyel nem tudok azonosulni, nem fogok egy videóban szerepelni. Nem a pénzre és a hírnévre megyek! Önazonos akarok maradni.

Milyen a kapcsolatod a követőiddel?

Van olyan, aki leírja, hogy csak miattam töltötte le ezt az alkalmazást. A TikTok a fiatalok platformja, de akadnak idősebb követőim is. Nemrég például az egyik élőzés közben írt nekem egy férfi, aki elmondta, hogy a nemrég elhunyt apósa is csak miattam használta a TikTokot. A tiszteletére hamarosan egy videó is készül.

Hatalmas megtiszteltetés, ha az embert valaki így követi, szereti és figyelemmel kíséri a munkáját. Hálás vagyok a követőimnek, köszönöm, hogy ennyien támogatnak.

A feleségem tanácsára az utcán is sokkal jobban figyelek, ha esetleg valaki keresi a tekintetemet és felismer, netán beszélne velem pár szót. Szerintem sosem szabad elfelednie, honnan jöttünk, és kik voltak azok, akik elősegítették a sikert. Az ismertség nem változtatta meg a személyiségem, hála a körülöttem lévő embereknek. A kommentelőknek is igyekszem mindig válaszolni. Szerintem tiszteljük meg azt, aki fogyassza a tartalmunkat.