Samuel Snell ugyan nem őriz kimondottan szép emlékeket középiskolai éveiről, de egy valamire mégis büszke: míg az iskolában mindenki gúnyolta és bántotta, addig ő titokban piszkosul meggazdagodott  a Bitcoinnak köszönhetően .

A 18 éves ausztrál fiú négy éven keresztül fektetett kriptovalutába, aminek eredményeképpen ma fényűző körülmények között élhet. Snell nem is titkolja, mennyire büszke magára: elárulta, hogy autója 350 ezer dollárt (114,5 millió forintot) ér, éjszakánként pedig több mint 20 ezer dollárral (6,5 millió forinttal) bővül a vagyona, míg ő az igazak álmát alussza – írja a The Sun című brit napilap.

2014-ben kezdtem ezzel foglalkozni. A tanáraim hiába mondták nekem, hogy csak az időmet pazarlom

– magyarázta Snell.

Időközben egy saját, kriptovalutával kereskedő csoportot is alapított, amivel tetemes vagyonra tett szert. Ma már ő tanít másokat arra, hogyan fektessenek be. Tanácsokat a TikTok-oldalán is ad. A népszerű videómegosztó portálon arról is mutat felvételeket, hogy hogyan telnek a mindennapjai, ám sokan úgy vélik, a Bitcoin-milliomos nem mond igazat arról, hogyan gazdagodott meg.

@samuelsnell

so easy to start and make a side or main income 👀😴 #nfts #entrepeneur #successful #money #cryptocurrency #crypto

♬ black out days - solartunne

Kockázatos kriptovalutát vásárolni

A The Sun a riportban kiemeli, hogy a legtöbb kriptovaluta áringadozása rendkívül szélsőséges. Ráadásul egyre többen vásárolnak virtuális valutát úgy, hogy nincsenek tisztában a befektetett pénzük elvesztésének magas kockázatával.

Cikkünk vezető képe illusztráció!