shutterstock 1756772669

Megkapta az első ember a HIV-vírus elleni védőoltást

2022.01.28. 17:21

Megkezdték az mRNS-alapú HIV elleni védőoltás klinikai tesztjét. A Moderna az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet segítéségével fejlesztette ki a vakcinát, amelynek első adagját csütörtökön adták be az önkéntes résztvevőknek az amerikai George Washington Egyetemen.

A Moderna a koronavírus elleni védőoltáshoz hasonlóan az mRNS technológiát használja arra, hogy becsapja a szervezetet és olyan fehérjék előállítását indítsa be, amelyek aztán kiválthatják az immunválaszt.

A szakemberek reményei szerint a vakcinával sikerül elérni az úgynevezett B-sejtek előállítását, amelyek semlegesítő antitestekké alakulhatnak át.

A vállalat az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, HIV-negatív önkéntest vont be, akik közül 48-an kapják meg a védőoltást. Ezen felül a tudósok egy emlékeztető oltást is tesztelni fognak, ezt 48-uk közül 32-en kapják majd meg. A maradék nyolc önkéntes csak az emlékeztető ampullát kapja meg.

Az oltások beadását követően hat hónapon át figyelik majd az alanyokat, hogy kiderüljön: mennyire biztonságosak az oltások. Emellett molekuláris szinten is megvizsgálják az immunválaszt, hogy megbizonyosodjanak a vakcina hatékonyságáról.

(hvg.hu)