A sziget horvát fennhatóság alá tartozik, az ország nemrég kezdeményezte az UNESCO világörökségi listájára való felvételét.

Šibenik városától nem messze fekszik Baljenac szigete, amely a rajta található kőfalrendszernek köszönhetően madártávlatból egy ujjlenyomat képét festi.

Bár a sziget kiterjedése mindössze 0,14 négyzetkilométer, területét 23 kilométernyi fallal építették be, egyes források szerint a 16-17. századi ottomán hódítások idején. A monda úgy tartja, hogy

a falak között a keresztények kerestek búvóhelyet.

Más feltételezések szerint sem itt, sem pedig a szomszédos Kaprijen nem tudtak földművelést végezni a múltban a nagy szelek miatt. Ezért falakat húztak, hogy ezzel védjék a terményeket az átfúvásoktól. Végül szőlőtőkék és fügefák maradtak Baljenacon, és persze a falak, amelyeket olyan masszívra építettek, hogy az évek során semmi sem tudta megrongálni azokat.

A szigetről készült első légi felvételek olyannyira népszerűek lettek az interneten, hogy egyre több turista kezdte felkeresni a területet, aminek hatására a horvát állam kezdeményezte, hogy az UNESCO felvegye az ország szigetvilágának egyik kevésbé ismert szegletét a világörökségi helyszínek közé.

(Földjáró)