Féktelen, alkoholtól mámoros bulik, elhagyott pénztárca: sokaknak ismerős lehet ez a nem túl kedvező forgatókönyv, ám mint mindenre, ennek kiküszöbölésére is léteznek praktikák.

A nyári fesztiválszezonban fokozott figyelmet kíván, hogy megóvjuk az értékeinket. A pénzünk védelmét illetően sokat segítenek a fejlett digitális fizetési megoldások, készpénzt pedig jobb, ha egyáltalán nem tartunk magunknál, hiszen a nagyobb fesztiválokon azzal már lehetőségünk sincs fizetni.

Nemcsak a pénzünk, bankkártyánk és egyéb értékeink elhagyásának avagy eltulajdonításának veszélye áll fenn a tömegeket megmozgató zenei rendezvényeken, hanem hogy a hangulat hevében jóval többet költünk, mint amennyit terveztünk. Ebben az esetben is előnyös, ha élünk a digitalizáció nyújtotta előnyökkel.

A legjobb, ha rendelkezünk egy internetkártyával.

Ennek a megoldásnak a lényege, hogy csak akkora összeget vezetünk át rá, amennyire szükségünk lesz, így nem szállhatunk el a költekezés terén, valamint egyszerűen használhatjuk okostelefonunkról vagy okosóránkról. Ha neadjisten elhagynánk vagy ellopnánk tőlünk a kütyüjeinket, akkor is jelszó vagy biometrikus azonosító védi az adatainkat és a pénzünket.

via GIPHY

A nem virtuális, teljes értékű bankkártyák esetében az alkalmi limitátállításra,

valamint egyéb, a tömegrendezvényektől független, hasznos biztonsági tanácsokra is érdemes figyelni:

  • Ha elvittük, tartsuk biztos helyen a fizikai kártyánkat
  • Véletlenül se tároljuk egy helyen a hozzátartozó PIN-kóddal
  • Lehetőség szerint a PIN-kódot ne is írjuk fel
  • Mentsük el a telefonunkba a kártyatiltáshoz szükséges telefonszámot
  • Ha elhagytuk vagy ellopták a bank- illetve hitelkártyánkat, először próbáljuk meg 1 forintra állítani a vásárlási és készpénzfelvételi limiteket, így még megadhatjuk az esélyt arra, hogy a kártya előkerül, és nem kell pótlási díjat fizetnünk
  • Ha nem kerül elő, mindenképpen tárcsázzuk a kártyatiltáshoz szükséges számot .