Élet

A Velvet trendblogja

Ez a Playboy-modell 3 millió forintért adta el eBayen a kivett mellimplantátumát

2020. november 8., 11:34 Módosítva: 2020.11.10 10:41
1

Eredetileg alig 35 ezer forintot kért volna érte a lengyel Playboyban szereplő modell, aki azért vetette ki műmelleit, hogy nagyobb implantátumokat tegyen be.

Három török transzvesztita, három látványos átalakulás

2020. november 8., 10:38 Módosítva: 2020.11.10 11:48
0

A Guardian fotósa három török drag queent is megörökített beöltözéseük előtt, közben és után.

Ennek az indiai tinédzsernek van a leghosszabb haja a világon

2020. november 8., 09:29 Módosítva: 2020.11.10 09:17
0

Az alábbi videóban is látható, indiai származású Nilanshi Patel azzal került be több évben is a Guinness Rekordok könyvébe, hogy ő volt a világ leghosszabb hajú tinédzsere.  Először 2018-ban döntötte meg a rekordot, ekkor még csak 170,5 centiméter hosszú volt a haja. A következő évben már a saját csúcsát licitálta túl, ekkor 190 centiméterrel, míg idén, pár nappal a 18. születésnapja előtt két méter hosszú fürtökkel dicsekedhetett. 

Távolról sincs vége, olvasson még

Szexmunkás és youtuber - és most beperelte a kormányzót

2020. november 7., 14:44 Módosítva: 2020.11.09 14:07
0

Alice Little egy 30 éves amerikai szexmunkás, aki egy legális bordélyházban dolgozik Nevada államban. Dolgozna. Csakhogy a bordélyok a koronavírus-járvány miatt nem üzemelhetnek, amit Little még el is tudna fogadni, csakhogy, teszi fel a kérdést, akkor például a masszázsszalonok miért fogadhatnak vendégeket?

Távolról sincs vége, olvasson még

Szívesen használna telefonnal irányítható szexjátékot?

2020. november 6., 23:24 Módosítva: 2020.11.08 10:39
0

Indul az új kör a Velvet és a Vágyaim.hu tesztsorozatában: ha nem emlékeznének, a webáruház felajánlott néhány szexuális segédeszközt, beszámolókért cserébe. Ez utóbbiakat mi közöljük, ezúttal kettőt; az egyiket Karinától, a másikat Leonyidtól kaptuk. (Igen, az álneveiket mi adtuk, mint minden tesztelőnek, a diszkréció érdekében.) Érdekes kérdést vetnek fel, úgyhogy a cikk végén kíváncsian várjuk az ön véleményét is!

Távolról sincs vége, olvasson még

Bréking: megvan, melyik a legjobb sokszög!

2020. november 6., 12:21 Módosítva: 2020.11.08 17:23
12

A CGP Grey nevű YouTube-csatornán hétfőn publikálták a videót, ami egy roppant fontos kérdést dönt el egyszer és mindenkorra. Azt, hogy

Melyik a legjobb sokszög?

  • Esetleg a háromszög?
  • Esetleg a négyszög?
  • Talán egyenesen a négyzet?
  • Vagy a rombusz?
  • Vagy az ötszög?
  • Vagy a STOP-tábla alakú oktogon, azaz a nyolcszög?

Nem, egyik sem, mert

a legjobb sokszög a hatszög.

A sommás megállapítást tíz percben indokolja az alábbi roppant szellemes, ismeretterjesztő rajzfilm, aminek a sikerét bizonyítja, hogy másfél millióan nézték eddig meg, és hogy bekerült a Washington Post legjobbvideós válogatásába is.

Távolról sincs vége, olvasson még

Engem az élő irányítás izgatott a legjobban

2020. november 1., 19:02 Módosítva: 2020.11.03 14:27
0

Indul az új kör a Velvet és a Vágyaim.hu tesztsorozatában: ha nem emlékeznének, a webáruház felajánlott néhány szexuális segédeszközt, beszámolókért cserébe. Ez utóbbiakat mi közöljük, ezúttal kettőt; az egyiket Vulfiától, a másikat Kristóftól kaptuk. (Igen, az álneveiket mi adtuk, mint minden tesztelőnek, a diszkréció érdekében.) 

Távolról sincs vége, olvasson még

Itt az Álarcos énekes riválisa – borítékolható, hogy hamarosan hozza a magyar verziót az RTL és/vagy a TV2

2020. november 1., 14:54 Módosítva: 2020.11.02 13:29
0

Az Álarcos énekes című műsor 2015-ben indult be Dél-Koreában, aztán pár év alatt meghódította a világot, nálunk ugye most a második évad megy belőle az RTL-en, és a TV2 is tartott az első évaddal egyszerre Nicsak, ki vagyok? címmel egy gyakorlatilag ugyanolyan vetélkedőt, csak más licensz alapján.

Nos, az Álarcos énekessel nagyjából egyszerre indult egy másik éneklős-kitalálós vetélkedő Dél-Koreában 2015-ben Látom a hangodat címmel. Ennek a lényege, hogy a játékosoknak ismeretlenekről kell kitalálni, hogy jól vagy rosszul énekelnek-e, de anélkül, hogy hallanák az illetőket énekelni.

Minden adásban három rossz és három jó énekes van, akikről a játékok nem tudják, hogy tudnak-e dalolni vagy sem, és ez a hat személy zenére tátog, beszél, illetve módosított hangú videókat mutatnak róluk. Ezek alapján kell egyenként kiejtegetni őket, és a műsor végén a csúcspontként az utolsóként megmaradt énekes duettezik egy híres popsztárral. Nyilván ebből a duettből derül ki, hogy az illetőnek jó hangja van-e vagy sem.

Távolról sincs vége, olvasson még

Íme hat félelmetesen jó drag queen a viccestől az egész szexin keresztül a nagyon betegig

2020. november 1., 11:43 Módosítva: 2020.11.05 08:48
0

RuPaul a világ leghíresebb drag queenje, övé a világ leghíresebb dragműsora és -eseménye, a Drag Race, illetve a Drag Con. Ezek általában elsősorban a szupermodellszerű királynőknek kedveznek, a fő témájuk a szépség, a glamúr, a csillogás. A drag szó azonban egyre nehezebben fordítható magyarra, és ez pont azért van, mert újabban egyre elfogadottabb, hogy nem csak a hagyományosnak tekinthető nőneköltözést jelenti, sőt, sok olyan művelője akad, akik nem azért öltöznek be, hogy szépek legyenek, hanem pont az ellenkező a céljuk: vannak fura, nyugtalanító, nyomasztó, riasztó, sőt, kifejezetten horrorfilmbe illő külsejű drag queenek is, és most Halloween kapcsán róluk lesz szó a vasárnaponként jelentkező heti trendben.

A RuPaul's Drag Race a negyedik évadánál tartott, amikor először bukkant fel benne egy olyan versenyző, aki nem a divatlapokban, hanem a horrorfilmekben látott nők stílusát értelmezte újra, ő volt Sharon Needles, aki eredeti ötleteivel meg is nyerte azt az évadot. A legutóbbi, 12. szezonban a fenti borítóképen látható Aiden Zhane vitte tovább ezt a stílust, de azért mégiscsak a televíziózás fősodrában megengedhető, glamúrorientált kiadásban. Pedig ez a műfaj sokkal durvábbakat is tud – hát akkor most nézzünk öt európai és egy amerikai példát honnan máshonnan, mint az Instagramról, egyre durvuló sorrendben.

Távolról sincs vége, olvasson még

Akar díjnyertes fotókat nézegetni? Akkor tessék, itt van 13 darab!

2020. október 31., 11:58 Módosítva: 2020.11.02 17:04
0

Az APP Magazine fotóversenyének 13 díjazott fotóját láthatja, melyek fókuszában valamilyen különleges geometriai alakzat áll.

Az alfahímes pornóregények írónői között egyre durvul a háború

2020. október 27., 15:54 Módosítva: 2020.10.29 11:42
0

Rajongói továbbköltés

A rajongók által írt történetek, azaz a fan fiction, rövidebben a fanfic világából indult ki az úgynevezett Omegaverse, ami több per és még több újságcikk, videó és blogposzt tárgya lett az utóbbi hetekben-hónapokban. Régóta terjednek az interneten olyan írásművek, amik már létező, kitalált világokban játszódnak, és főszereplőik a híres regényekből/filmekből ismert karakterek. Egy példa: egy Harry Potter-rajongó fogja, és saját szórakoztatására ír egy romantikus miniregényt arról, hogy Hermione összejön Neville Longbottommal. Egy másik példa: hogy Herminone összejön Ginny Weasley-vel – merthogy a fanficek jó része nem heteroszexuális kapcsolatokat ábrázol. Részben azért van ez így, mert heteró kapcsolatokból van éppen elég az eredeti művekben is.

Ilyen írásokat egy csomó mindennek a rajongói jelentetnek meg erre való internetes fórumokon az Alkonyattól a Csillagok háborúján keresztül a Marvel szuperhőseinek világáig, de mivel ezek jogvédett világok és karakterek, a szerzők már annak örülhetnek, hogy szabadon terjeszthetik a műveiket, de az, hogy pénzt kérjenek értük, vagy nyomtatásban megjelentessék őket, az mindenképpen kizárt. Ön egy fanficről biztosan hallott már mégis, mert A szürke ötven árnyalata is egy Alkonyat-fanficnek indult, de olyan népszerűségre tett szert, hogy a szerzője eltüntette belőle a vámpíros sorozatból vett részeket és szereplőket, és így már publikálni lehetett.

Távolról sincs vége, olvasson még

Hevesi Kriszta: az áldozat nem érti utólag, hogy miképp egyezhetett bele

2020. október 26., 19:14 Módosítva: 2020.10.28 17:01
0

Ismét felkapta a sajtó (megírtuk) Kabát Péter történetét, amely szerint honvédos korszakában egyik barátja biztatására ő és tizennégy társa egymás után szexeltek egy lánnyal, aki csak azért volt kapható a gruppenszexre, mert így akart imponálni Kabát barátjának, akibe szerelmes volt. Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológusnőt kérdeztük, milyen hatásai vannak, ha a mainstream médiába ilyen szexuális történetek kerülnek, és mikortól számít egy nemi aktus nemi erőszaknak. Interjú.

Bár Kabát Péter orgiás vallomása végül nem került adásba, mégis kiszivárgott a cenzúrázott történet [és a korábban kiadott könyvében is leírta]. Mit gondolsz arról, hogy egy celeb miatt ilyen szexuális viselkedés került a mainstream médiába?

A média alakítja, formálja a közízlést, elfogadhatóvá és természetessé tesz dolgokat. A gangbang a hardcore pornó egyik műfaja, ami jelentős mértékű testi és nem kevésbé jelentős lelki sérülést okoz elszenvedőinek. Igen, ezt a szót használtam, mert ugye senki nem gondolhatja azt, hogy a filmben szereplő nő számára ez valóban élvezet. 

Leginkább talán a középkori kínzások példájával élve a túlitatásához hasonlítanám: különbség van aközött, ha valaki egy pohár vízzel csillapítja a szomját, vagy egy tölcséren keresztül több litert töltenek a gyomrába.

Távolról sincs vége, olvasson még

A nudista ausztrál diáklányok megint fényképezkedtek

2020. október 26., 15:40 Módosítva: 2021.01.12 13:48
59

Sydney állatorvosnak készülő diákjai megint ruha nélkül pózoltak, lányok és fiúk egyaránt, ezúttal állatokkal.

Koraszülöttként ugyanakkora volt, mint a Superman-baba, de már eltörpül a kezében a játékfigura

2020. október 26., 12:23 Módosítva: 2020.10.29 09:04
1170

A brit Logan Ray kevesebb, mint 6 hónapra született meg. Szülei rendszeresen fotózták, ahogy nő,mindig Supermannel: elképesztő lett a képsorozat.

Magyar zenészek első és leghíresebb dalai – hasonlítsuk össze!

2020. október 24., 00:00 Módosítva: 2020.10.26 09:22
5

Van egy Joel Berghult nevű svéd zenész, aki évekkel ezelőtt azzal lett híres, hogy más énekeseket utánozott a Youtube-on. Ennél persze sokkal többet tud, képzett zeneszerző és producer, és bár a csatornáján a mai napig rengeteg, kizárólag a szórakozást szolgáló videót találni (például ezt itt), nagyrészt olyanokat készít, amelyek többé-kevésbé szakértelemmel foglalkoznak zenei témákkal. (Azért általában ezek is viccesek.)

Távolról sincs vége, olvasson még

Ennek a nőnek a teste 80%-át tetoválás fedi, a fenekén lévő elkészítése volt a legfájdalmasabb

2020. október 23., 12:43 Módosítva: 2020.11.02 15:42
0

Ettől függetlenül nem áll le: lába csupasz részeire japánmintás tetoválást tervez. A 26 éves nő eddig 9,3 millió forintot költött tetoválásaira.

Első randira talán túlzás lenne - olvasóink szexeszközt teszteltek

2020. október 22., 20:47 Módosítva: 2020.10.24 14:49
0

Folytatódik a Velvet és a Vágyaim.hu tesztsorozata, ezúttal három felvonásban. Ha nem emlékeznének, a webáruház felajánlott néhány szexuális segédeszközt, beszámolókért cserébe, utóbbiakat mi közöljük. Most tehát három olvasói levél következik – mindegyik küldőjének mi választottunk álnevet, a mai és a holnapi névnapokból. Kezdjük Ignác soraival!

Távolról sincs vége, olvasson még

Mindkét mellét el kellett távolítani mellrák miatt, de most egy kapmány kedvéért megmutatja magát

2020. október 21., 16:58 Módosítva: 2020.11.02 15:42
98

Az amerikai Jamie Lee felső nélkül is bevállalja a fotózást, hogy felhívja a figyelmet a mellrákszűrés fontosságára.

Bemutatjuk a maszkok következő generációját: itt a baconillatú!

2020. október 21., 12:32 Módosítva: 2020.10.23 08:03
38

Mióta idén tavasztól mindennapi életünk része vált a maszkviselés, több cikket is írtunk róla. Beszámoltunk például a férfiról, aki mindig a nyakkendőjéhez passzoló maszkot hord, Lana Del Rey ellenérzéseket kiváltó kiegészítőjéről is cikkeztünk, meg arról is, amikor Elton Johnt megbüntették Caprin, amiért nem viselte napjaink öltözködésének legalapvetőbb darabját. Arról azonban még mi sem mertünk volna sosem álmodni, hogy szagosítani fogják őket. Pedig már is ez megtörtént: íme, az első húsillatú maszkok. 

Távolról sincs vége, olvasson még

Évekig hallgattam, hogy miért nem használok inkább villanyborotvát. Végre váltottam

2020. október 20., 16:58 Módosítva: 2020.10.22 09:08
0

Ha azt mondom, hogy kifejezetten problémás a bőröm, akkor nagyon finoman fogalmaztam: bár ezt a cikket most a borotválkozásról írom, a téma simán lehetett volna az ekcémás, az anyajegyes vagy a pattanásos bőr is, valamennyiről rengeteget tudnék mesélni (kérdés persze, hogy bárkit érdekel-e). Az egyik probléma a sok közül az, hogy annyira érzékeny a bőröm, hogy ha borotválkozom, csak igazán kivételes esetben fordul elő, hogy ne vérezne az arcom-nyakam általában több helyen is.

Rengeteg módszert és habot, krémet, szappant, pengét satöbbit kipróbáltam, szerintem jól csinálok mindent, mégis mindig vérzek. Két megoldás van erre a helyzetre. Az egyiket sose mondta senki, de mégis gyakran alkalmazom: szakállat növesztek, amíg meg nem unom (lásd a profilképemet). A másikat rendszeresen hallom, és most így negyven után már tényleg nem maradt már ok, hogy miért ne próbáljam ki: a villanyborotva.

Régimódi vagyok, mert nem rendeltem, hanem elmentem egy boltba és vettem egy felső-középkategóriás villanyborotvát, bő egy hónapja azt használom. Gondoltam, hátha lesz, akit érdekel, hogy milyen áttérni a borotvahab plusz penge típusú borotválkozásról egy ilyen készülékre, ezért most összefoglalom a tapasztalataimat, először a jó dolgokat sorolom, aztán a hátrányokat.

Távolról sincs vége, olvasson még

Egy szexklub szűk körű, halloweeni tematikájú orgiára készül

2020. október 18., 14:16 Módosítva: 2020.10.20 08:45
0

A koronavírus miatt nemcsak a berlini szexmunkások jártak pórul, a Snctm nevű New York-i szexklubnak sivár, többnyire bezárt állapotban töltött hónapok állnak a háta mögött. Bár a korlátozásokat közel sem oldották még fel Amerikában, az Snctm egy exkluzív halloweeni tematikájú orgiára készül, írja a Page Six.

Távolról sincs vége, olvasson még

Ez a 340 kilós modell folyamatosan szebbnél szebb nőkkel pózol, meztelenül

2020. október 17., 16:42 Módosítva: 2020.11.02 15:42
118

A 28 éves Sztyepanért odavannak az orosz nők. És most már mi is.

Sok mindent kipróbáltunk már, egészen extrémnek számító dolgokat is

2020. október 16., 21:07 Módosítva: 2020.10.19 11:30
0

Indul az új kör a Velvet és a Vágyaim.hu tesztsorozatában: ha nem emlékeznének, a webáruház felajánlott néhány szexuális segédeszközt, beszámolókért cserébe. Ez utóbbiakat mi közöljük, itt is az első, amelyet Ábeltől és Gertrúdtól kaptunk. (Igen, az álneveiket mi adtuk, mint minden eljövendő tesztelőnek, a diszkréció érdekében.)  

Távolról sincs vége, olvasson még

71 kilós tinédzserből 52 kilós edzőnővé vált, de fogyás közben evészavara lett

2020. október 15., 12:55 Módosítva: 2020.11.02 15:42
5

Ez a 23 éves brit nő orthorexiás lett, miközben próbálta leadni a túlsúlyt, de az életmódváltása azzal lett teljes, hogy az evészavarán is úrrá lett.

Több mint 8 milliárd forintot költött el egy libanoni örökösnő a 40. születésnapi bulijára

2020. október 12., 11:28 Módosítva: 2021.01.15 10:36
7

Ami azért is rendhagyó volt, mert egyetlen vendéget sem fogadott. Ehelyett az otthonukba küldött nekik ajándékcsomagot.

Látott már ennél szemkápráztatóbban kékebb várost?

2020. október 10., 15:24 Módosítva: 2020.11.28 11:32
10

A marokkói város története egészen a 15. századig nyúlik vissza, és fontos szerepet játszik benne a marihuána és a macskák is.

És akkor szembejött az utcán egy két lábon járó, fekete kecske

2020. október 9., 15:12 Módosítva: 2020.10.10 12:10
8

Nem igazán kell bevezető az alábbi videóhoz a fenti címen kívül, szóval nézzük is rögtön! (Ha önnek máris magától, kérés nélkül beindult a videó, akkor a New York Post elnézést kér, és ígéri, hogy a jövőben kerüli az autoplayt.)

Távolról sincs vége, olvasson még

Bemutatjuk az ausztrál Kardashianeknek becézett influenszertriót!

2020. október 8., 12:33 Módosítva: 2020.11.14 09:05
0

Mindannyian eltérő mértékben vetkőztek le egy fotósorozat kedvéért.

Egy gyorséttermi dolgozó megmutatta, hogyan készül valójában a mártásuk

2020. október 7., 12:42 Módosítva: 2020.10.08 15:33
0

A KFC egyik nagy-britanniai alkalmazottja úgy döntött, TikTok-oldalán megosztja munkájának kevésbé publikus részét is, és megmutatta, hogyan készül a vendégek által annyira kedvelt, csirkehúshoz felszolgált mártásuk. Figyelem! Nem lesz túl gusztusos. 

Távolról sincs vége, olvasson még

Látott már magyar horrorfilmet? Akkor most figyeljen!

2020. október 7., 10:02 Módosítva: 2020.10.08 14:09
0

2021 januárjában kerül a mozikba Bergendy Péter horrorfilmje, az első világháború utáni években játszódó Post Mortem. A különleges hangulatú horrorfilmnek, amiben Klem Viktor, Anger Zsolt, Schell Judit, Hais Fruzsina, Hámori Gabriella és Gyarmati Erik is szerepel, már az előzetes is megérkezett. 

Távolról sincs vége, olvasson még