A közös sütés-főzésnél, sőt a családlátogatásnál is népszerűbb időtöltés a filmezés az ünnepi időszak alatt. Mi több, a magyarok kétharmada ugyanazt a műfajt nézi szívesen karácsonykor.

A magyarok legkedveltebb ünnepi szokásait mérte fel a Disney+ streamingszolgáltató egy friss, reprezentatív kutatásban. Mint kiderült, ebben az időszakban messze a legnépszerűbb elfoglaltság az otthoni mozizás: az átlag napi 1-2 óra televíziózás 3-4 órára bővül, a legtöbben a családdal együtt ülnek képernyő elé.

Egyedül meglepően kevesen élvezik a mozgóképes alkotások nyújtotta szórakozást: mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik egyedül filmeznek vagy sorozatoznak. Ide többségében a 15-19 és az 50-59 évesek tartoznak. A legtöbbeknek (47%) közös családi programot jelent, míg 30 százalék a párjával, 2 százalék pedig a barátaival együtt ül tévé elé. Széles körben (60%) a hagyományos televíziózás a legnépszerűbb, ám a 20-30 év közötti korosztály egyre inkább előnyben részesíti a streamingszolgáltatásokat (44%).

via GIPHY

Az ünnepek alatti filmválasztást elsődlegesen az aktuális hangulat határozza meg: a válaszadók 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azt nézi, amihez éppen kedve támad. Ez leginkább a nőkre jellemző (76%), de a férfiaknál is ez a választás leggyakoribb motivációja. Az újdonságokra vágyók (22%) többségét a legfiatalabb korcsoport alkotja, akiktől leginkább a harmincas éveikben járók maradnak el e tekintetben. A kiemelt ajánlásokra, népszerű filmekre és a jó kritikákat, véleményeket begyűjtött alkotásokra is a fiatalok a legfogékonyabbak, míg egyesek (8%) minden évben felülnek a nosztalgiavonatra és ugyanazokat a klasszikus alkotásokat nézik újra és újra. A választást tekintve minden 10 válaszadó számára volt lényeges szempont, hogy az adott film karácsonyi tematikájú legyen, ám a tipikus karácsonyi alkotások csak a válaszadók második legnépszerűbb kategóriájának bizonyultak.

Műfaj szempontjából kétharmados többséggel a vígjáték lett a dobogós, a legtöbben ugyanis nevetésre, önfeledt kikapcsolódásra vágynak az ünnepekkor. 

via GIPHY

A megkérdezettek harmada az akció- és romantikus filmeket is a kedvencek közé sorolta, és körülbelül egyformán huszonpár százalék említette a horror, thriller, sci-fi és bűnügyi műfajokat, míg legkevésbé a reality műsorokat és a természetfilmeket nézik szívesen saját bevallásuk szerint.

A legkedveltebb ünnepi kikapcsolódási formák ranglistája

  1. Otthoni mozizás
  2. Családlátogatás, vendégeskedés
  3. Sütés-főzés (főleg a nők körében)
  4. Játék (társas-, kártya-, konzolos vagy online játék)
  5. Olvasás
  6. Passzív pihenés 
  7. Vásárlás (1%)

(Borítókép: Filmező pár karácsonykor. Illusztráció: Getty Images)