Az okostelefonok a mai modern világban már nem csak nappal, hanem az ágyban is „beszippantanak” minket, pedig az ágynak annak a helynek kellene lennie, ahol semmi nem zavarja pihenésünket.

Napjainkban azonban már teljesen normális dolognak számít, ha ébredés után reflexszerűen a telefonért nyúlunk, hogy átfuthassuk az üzeneteket és különböző értesítéseket, pedig jobb volna kizárni ágyunkból ezeket a készülékeket. 

Sokan mégis úgy alszanak, hogy közvetlenül a fejük mellé vagy éppen a párnájuk alá helyezik a telefonjukat. Ez számos veszélyt rejt magában, különösen akkor, ha a mobil töltőre is van dugva éjszakára.

A töltést gyúlékony anyagoktól távol, sík felületen kell végezni.

Az ágyban töltött készülékek veszélyeire korábban a CPR Kids nevű gyermekegészségügyi oldal is felhívta a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben.

A fentebb látható képet a sérült, kigyulladt kábelről, valamint a töltő miatt megpörkölődött lepedőről és ágyneműről ausztrál tűzoltók készítették. Úgy tudni, a bajt az okozta, hogy a vezeték túlmelegedett. A telefon is képes felforrósodni, ha sokáig töltőn hagyjuk, ráadásul, ha végig a párna alatt van, a hő nem tud távozni.

Kiemelték: okoskészülékeinket ne az ágyban töltsük – az lehetőleg maradjon mobilmentes övezet – és ne is hagyjuk egész éjszakára töltőn azokat. Az olcsó kábeleket kerüljük, a sérült töltőket pedig cseréljük le. 

Káros hatások

Brandon Peters neurológus és alvásszakértő szerint a mobiltelefon igen káros hatással lehet az alvásra; fáradtságot, kimerültséget, sőt elalvási nehézséget is okozhat.

A számítógép-képernyőhöz és a tévéhez hasonlóan a telefonról is erős, mesterséges fény árad az ember felé. Ez a fény azt az üzenetet küldi az agynak, hogy nem éjszaka van, hanem nappal, ezáltal felborítja a cirkadián ritmust, vagyis az éjjeli és nappali időszakot követő, alvásidőt és ébrenléti időt beosztó belső biológiai órát. A természetes ütem eltolódása miatt az ember olyan napszakokban lesz álmos, amikor nincs itt az alvásnak az ideje, éjszaka pedig képtelen lesz álomba szenderülni. Ez napközbeni fáradtságot okoz, és a mindennapi teljesítményt is rontja.

A lefekvés előtti telefonnyomkodás a melatonin hormon termelését is felboríthatja, amely az álmosság és az alvási folyamat normális működéséért felelős. 

via GIPHY

A kialvatlanság a komolyabb egészségi problémák kialakulásának kockázatát is emeli. A Harvard Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy

növeli az elhízás esélyét,

a New York-i Egyetem szakértői pedig úgy vélik, hogy

hajlamosíthat diabéteszre és depresszióra is.

Más kutatások kimutatták, hogy a telefon használata nem csupán látáskárosodáshoz vezet, de egyes daganatfajták kialakulásának esélyét is elősegítheti.

( 24.hu , nlc.hu , matracman , maszol.ro )

(Borítókép: ágyban töltött készülék. Illusztráció: Getty Images)