A színész majdnem meghalt A múmia című film forgatásán.

Brendan Fraser az 1990-es évek végének és a 2000-es évek elejének az egyik legnagyobb akciósztárja volt. Az akkoriban jött hirtelen sikerhez A múmia-filmek és Az őserdő hőse című alkotás is nagyban hozzájárult.

Azonban a színész a 2000-es évek elején fizikailag és mentálisan is padlóra került. Elmondása szerint 2003-ban szexuálisan zaklatta őt Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association korábbi elnőke.

A harmadik A múmia-film után pedig kórházi kezelésekre szorult, annyira megviselte a testét a fizikai igénybevétel a forgatásokon.

Az 54 éves színész nemrég a The Kelly Clarkson showvendége volt, amelyben mesélt arról a traumatikus élményről, mikor kishíján megfulladt a forgatáson. 1999-ben a fentebb említett A múmia című filmen dolgozott. Az egyik jelentben a karakterét, Rick O'Connellt fel akarták akasztani a hatalmas tömeg láttára, végül a Rachel Weisz által játszott Evelyn Carnahan állította le a nyilvános kivégzést.

„Már lábujjhegyen álltam, nyakamon a kötéllel, amikor a rendező (Stephen Sommers - a szerk.) azt mondta, hogy nem túl hiteles, ahogy fuldokolok. Úgy voltam vele, rendben, vegyük fel újra.

Elkezdett forogni a kamera, de a kötelet egyre magasabbra húzták és már szinte a levegőben kezdtem lógni. Ezután pedig elveszettem az eszméletemet

–mesélte Fraser, aki a saját dublőrje keltegetésére ébred, aki azzal próbálta oldani a feszültséget, hogy Mel Gibsonnal is hasonló dolog történt A rettenthetetlen forgatásán. Fraser ezen a ponton már csak haza akart menni, de végül megnyugodott és folytatta a forgatást.

„A későbbi színészi munkáim során rengetegszer megsérültem már. Úgy gondolom, ez annak tudható be, hogy túlságosan maximalista vagyok.

Úgy éreztem magam, mint egy  igás ló, aki dolgozik, dolgozik és dolgozik. Aki nem szól, hogyha fájdalmai vannak, mert nem akar problémát okozni, de végül pont ez lesz a veszte.

–vallotta be a színész.

Ígéretes jövő

Fraser jelenleg karrierje újraépítésén fáradozik, nem kevés sikerrel. Ugyanis A bálna című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a Critics Choice és a SAG díját is, továbbá egy Oscar-díjas jelölésre is büszke lehet az alkotással kapcsolatban. Március 13-én kiderül, hazaviheti-e a színész magával aranyszobrot.

(Forrás)

(Borítókép: Brendan Fraser. Fotó: Getty Images)