Bárkivel, bármikor csókolózhatunk, ehhez pedig az illető közelében sem kell lennünk: egy új kínai gyártmány lehetővé teszi, hogy fizikailag is a sajátunkon érezzük a másik ajkait.

Amikor egy olyan világban élünk, ahol egy Elon Musk által alapított vállalat fejlesztésének révén az agyunkat is ráköthetjük egy számítógépre, szinte már meg sem lepődünk azon, hogy nemsokára csókot is válthatunk úgy a partnerünkkel, hogy ő valójában a közelünkben sincs – kivéve virtuálisan. Ehhez nem kell belépnünk a virtuális valóságba, elég megvásárolnunk egy „egyszerű”, mobiltelefonra szerelhető kütyüt:

a szilikonajkak szenzorai leolvassák, majd feltöltik a csókunkat a virtuális térbe, ahol továbbítják az adatot a partner telefonjára szerelt szilikonszájra.

A „forradalmi” találmányt egyetemi feltalálója Remote Kissnek, vagyis Távcsóknak nevezte el, amelyet a távkapcsolatban élők megsegítésére hozott létre. A kütyü működésének feltétele, hogy mindkét csókolózó félnek rendelkeznie kell vele. Ebből kifolyólag valójában bárkivel csókolózhatunk, aki rajtunk kívül rendelkezik a szenzoros szilikonajkakkal és az azokhoz tartozó telefonos applikációval. Az élmény ugyanis azzal lesz teljes, hiszen a forró csókok közepette videóhívásban láthatjuk is a partnert. 

A kérdés persze jogos: egy ilyen félig virtuális, de semmi esetre sem valódi csók vajon megcsalásnak számít? Ami pedig még égetőbb talány: vajon tényleg szükségünk van még egy olyan technológiai vívmányra, amely még messzebb repít a valóságtól és a valós emberi kapcsolatoktól?

A Player.hu rámutat, hogy a kínai találmányhoz hasonlót a The Bing Bang Theoryban is feltaláltak. Elképzelhető, hogy talán pont innen nyert ihletet a Távcsókot feltaláló egyetemi diák.

(Borítókép: Érintés a virtuális világban. Illusztráció: Getty Images)